Az al-Kaida egyik tagja próbált megölni egy szaúdi herceget
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vállalta a felelősséget a szaúd-arábiai biztonsági szolgálatok vezetője elleni merényletkísérletért.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vállalta a felelősséget a szaúd-arábiai biztonsági szolgálatok vezetője elleni merényletkísérletért.
A Blackwater magán biztonsági cég embereit is bevonta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az al-Kaida terroristahálózat vezetői ellen folytatott hajtóvadászatba - adta hírül csütörtökön a The New York Times.
Beismerő vallomást tett hétfőn a düsseldorfi tartományi felsőbíróság előtt egy muzulmán vallású német férfi, akit azzal vádolnak, hogy három társával közösen merényleteket tervezett németországi amerikai létesítmények ellen.
Halálra ítéltek hétfőn a jemeni fővárosban hat embert az al-Kaida terrorhálózat nevében elkövetett merényletekért - jelentette a helyszínről egy tudósító.
Visszanyerte szabadságát a vöröskereszt egyik olasz munkatársa, akit fél évvel ezelőtt rabolt el egy Fülöp-szigeteki lázadócsoport - közölte vasárnap az olasz külügyminiszter.
Nyugati terrorelhárító szervek figyelmeztetése szerint merényletek elkövetésére felkészült al-Kaida terroristák szivárogtak be titokban legkevesebb hat európai és közel-keleti országba.
Zsidó nagyapja volt az al-Kaida muzulmán terrorista hálózat amerikai szóvivőjének, sőt a nagyszülő arra buzdította, hogy utazzon Izraelbe rokonlátogatásra - állította maga a szóvivő.
Jemenben elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik legfontosabb helyi vezetőjét.
A Folha de Sao Paulo című brazíliai napilap szerint az országban elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy magas rangú tagját.
New York-i polgári bíróság elé állítják az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetőjét. Ő lesz az első guantánamói fogoly, akit peres eljárás keretében civil törvényszék von felelősségre az Egyesült Államokban - közölték névtelenül nyilatkozó washingtoni illetékesek.
A baszkföldi Bilbaóban őrizetbe vett a rendőrség szerdára virradó éjjel 14 feltételezett kábítószercsempészt, algériai állampolgárokat, akik a gyanú szerint jövedelmük egy részét a Maghrebi al-Kaida terrorszervezetnek adták tovább - közölte az Europa Press hírügynökség.
Videofelvételt tettek közzé az iraki hatóságok hétfőn az al-Kaida terroristahálózat iraki csoportjának múlt hónapban elfogott állítólagos vezetőjéről. Az Irakíja állami televízióban bemutatott felvételen egy 40 év körüli szakállas férfi látható, amint kihallgatják.
A dél-olaszországi Bariban letartóztatták az al-Kaida terrorista hálózat feltételezett vezetőit - közölték kedden az olasz hatóságok.
Megerősödött az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat Pakisztánban - írta vasárnap este a The New York Times internetes kiadása amerikai és pakisztáni hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Az ARD német közszolgálati televízióállomás hét végi információi szerint az interneten ismét felbukkant egy videofelvétel, amely terrorizmussal fenyegeti meg Németországot. A biztonsági illetékesek szerint a felvétel az al-Kaida terrorcsoporttól származik.
Újabb válság fenyegeti Pakisztánt, miután a kormány nekiment az ellenzéknek. A nyugati határvidéken eközben a hadsereg a tálibok ellen harcol.
Irakban letartóztatták az al-Kaida "olajminiszterét" és a terrorhálózat további tíz tagját - közölte szombaton az iraki belügyminisztérium.
Az Irakban állomásozó amerikai erők és az iraki hadsereg alakulatai új hadműveletet indítottak az ország északi részén fekvő Ninive tartományban, hogy felszámolják a szunnita iszlamista milíciák fegyveres harcának utolsó gócát.