Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amerikai alapkamat

MTI Gazdaság

2015-ig tartaná a kamatot az amerikai jegybank

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán szerdán, és megerősítette, hogy tervei szerint egészen 2015 közepéig marad a jelenlegi, majdhogynem nulla százalékos kamatszint.

MTI Gazdaság

2014-ig nem lesz kamatemelés Amerikában

Az Egyesült Államokban 2014 második feléig marad a jelenlegi, 2008 óta nem változtatott, nullához közeli rekordalacsony kamat - mondta Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) vezetője, évente kétszer megrendezésre kerülő kongresszusi meghallgatásán szerdán.

MTI Gazdaság

Maradt a nulla közeli amerikai alapkamat

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott szerdán az irányadó kamatán, ugyanakkor ismét - az idén már harmadik alkalommal - lefelé módosította az amerikai gazdaság növekedésére adott előrejelzését.

MTI Gazdaság

Nem változott az amerikai alapkamat

Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán kedden. A várakozásoknak megfelelően az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.

MTI Gazdaság

Nem változtattak az amerikai alapkamaton

Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán szerdán, a várakozásoknak megfelelően az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Orbán Balázs szerint csak egy szuverén ország van az Európai Unióban

Orbán Balázs szerint csak egy szuverén ország van az Európai Unióban

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

A Telegramon is megjelenhet Elon Musk mesterséges intelligenciája, de van itt egy bökkenő

A Telegramon is megjelenhet Elon Musk mesterséges intelligenciája, de van itt egy bökkenő

Karbantartás miatt leállítják a csővezetéket, amelyiken az orosz gáz jön Magyarországra

Karbantartás miatt leállítják a csővezetéket, amelyiken az orosz gáz jön Magyarországra

Fejlesztés a MÁV appjában: már vonat- és buszjegyet is lehet benne venni

Fejlesztés a MÁV appjában: már vonat- és buszjegyet is lehet benne venni

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

A címlapról ajánljuk