Rekordáron kelt el Michael Jackson kesztyűje
Rekordáron, 200 ezer dollárért (43 millió forint) kelt el egy Los Angeles-i árverésen Michael Jackson fekete kesztyűje.
Rekordáron, 200 ezer dollárért (43 millió forint) kelt el egy Los Angeles-i árverésen Michael Jackson fekete kesztyűje.
MTI
Az egykori filmsztár, Greta Garbo személyes tárgyaiból rendeztek árverést Hollywoodban, az aukció bevétele elérte a mintegy 1,6 millió dollárt (mintegy 350 millió forintot).
MTI
Bútorok és ezüstök mellett fajanszokra, pipákra és porcelánokra licitáltak a legtöbben a Nagyházi Galéria négynapos árverésén.
MTI
Moholy-Nagy László Fotogramm című műve 1 482 500 dollárért kelt el. A kezeket ábrázoló fotó a becsült ár többszöröséért talált vevőre a Sotheby's-nél.
MTI
Több mint féltucat aukciós rekord dőlt meg a Sotheby's aukciós ház árverésén New Yorkban, amikor Henry Buhl híres, A Show of Hands című fotógyűjteménye került kalapács alá.
MTI
Az eddig ismeretlen olajfestmény mellett antik és kortárs festmények, porcelánok, bútorok és szőnyegek szerepelnek a Nagyházi Galéria keddtől csütörtökig tartó árverésén.
MTI
Csaknem kétmillió fontért, vagyis átszámítva 687 millió forintért kelt el egy londoni aukción a tavaly elhunyt Grammy-díjas énekesnő, Amy Winehouse észak-londoni háza. Az épületet korábban az ingatlanpiacon is próbálták értékesíteni, de a meghirdetett 2,7 millió fontért nem akadt rá vevő.
MTI
Raffaello Santi reneszánsz kori olasz festőművész egyik legjelentősebb és jelenleg magánkézben lévő rajzára licitálhatnak az érdeklődök a londoni Sotheby's decemberi árverésén.
MTI
100 ezer dollárnál is többért kelt el egy 1928-as Miki egér-plakát, valószínűleg az egyetlen, amit 1930 előtt gyártottak.
MTI
Elárverezik Napóleonnak azt a kódolt üzenetét, amelyet Moszkvából küldött Párizsba kényszerű ki- és visszavonulása előestéjén, és amelyben kivételesen érzelemnek, nevezetesen keserűségének is szabad utat engedett.
MTI
Az 1942-es Casablanca című film zongorájára licitálhatnak az érdeklődők a New York-i Sotheby's december 14-i árverésén.
MTI
Három legendás, Leica márkájú fényképezőgépet árvereztek el összesen 3,6 millió euróért hétvégén Bécsben.
MTI
MTI
hvg.hu
Előkerült a Beatles együttes egy ötven éve elfeledett felvétele, amelyet egy lemezcég annak idején visszautasított.
MTI
Elvis Presley Rolex órájára és Madonna 1990-es Blond Ambition koncertturnéján viselt fűzőjére is licitálhatnak az érdeklődők egy jövő heti londoni árverésen.
MTI
Megpróbálják elárverezni a Sávolyra tervezett Balatonring MotoGP-pálya területét. Bobek József polgármester szerint ez viszont nem változtat a tényeken, miszerint a pálya megépítése továbbra is a kormány kiemelt beruházásai közt szerepel és a sávolyiak ma is fantáziát látnak benne.
MTI
Carla Bruni-Sarkozy volt francia first lady segített magasabbra srófolni az árakat vasárnap a világ leghíresebb jótékonysági borárverésén a kelet-franciaországi Beaune-ban.
MTI
Elárverezik azt az észak-londoni házat, amelyben Amy Winehouse, a fiatalon elhunyt brit popdíva élete végén lakott, mivel 2,7 millió fontért (930 millió forint) nem találtak rá vevőt, legalábbis olyat nem, aki rendelkezett a szükséges anyagiakkal.
MTI
Charlie Chaplin legendás kalapjának és sétabotjának egy-egy példányát bocsátják árverésre a hét végén Los Angelesben.
MTI
Minden becslést felülmúló rekordokkal zárult a Christie's és a Sotheby's aukciós házak hagyományos novemberi luxusékszer-árverése Genfben. A Christie's-nél az eladásokból 80,6 milló svájci frank (19 milliárd forint), a Sotheby's-nél 76,71 millió svájci frank (18 milliárd forint), azaz a várt összeg kétszerese folyt be.
MTI
Egy gyémántokkal és gyöngyökkel kirakott karkötő cserélt gazdát 3,2 millió frankért (mintegy 754,4 millió forintért) a Sotheby's aukciós ház genfi árverésén. Az ékszer eredetileg Viktória Eugénia spanyol királyné tulajdona volt.
MTI
MTI
hvg.hu