Büntetőfékezős leckéztetésből lett karambol az M0-son
Szerencsére most leginkább csak tanulságai vannak az esetnek.
Szerencsére most leginkább csak tanulságai vannak az esetnek.
Egész pontosan 1651 kilométert vezetett az ötéves BMW 7-essel, és még maradt némi üzemanyaga.
Csúnya esést rögzített egy autós kamerája, ami után jelentkezett a robogós is, hogy elmesélje, pontosan mi is történt.
Hosszú percekig volt balesetveszélyes helyzetben az autópálya belső sávjában rekedt autó és a benne ülő utasok.
Ez az eddigi sebességrekord.
Az alvázmosás nem, a fényesítő öblítés a program végén most talán kimaradt.
Kisebb robbanások is kísérték a lángokat, ahogyan a videón látni.
A Manchester City friss igazolása egy ezer lóerős Ferrarival járkál Marbellán.
Mentségére szóljon a sofőrnek, hogy a vészhelyzetben ügyesen megfogta az autót.
Érdekesen értelmezték a közszolgálatiságot.
Egyébként pedig szinte végig a leállósávon haladt, ami szigorúan tilos.
A bírságösszegek mellett természetesen a közlekedési büntető pontok is jártak és, mint egy-két durvább jelenetnél látszik a jogosítványt is bevonták.
Tudnak ünnepelni az olaszok.
Az ilyen kétsávos utak talán legtipikusabb balesetveszélyes szituációja a gyalogosokra nézve, amikor az egyik autós megáll a zebránál, a másik nem.
A hírek szerint a kocsiban ülők kisebb sérülésekkel megúszták az ijesztő esetet.
Különös karambolt vettek videóra Pozsonynál.
A hamarosan bemutatkozó, rendhagyó nevű XM, nem csak a legerősebb, de a legsúlyosabb BMW-is.
Hasonló találkozásra még ott sincsenek felkészülve.
Ha az ajtók szigetelése rendben van, úgy tűnik, nem jelent nagy gondot egy Teslának kicsit búvárkodni.
Nagy tempóval fordult ki a háromsávos útra a Ludovikánál, de nem tudta megfogni az autót.