Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#békemenet

hvg.hu Nagyítás

Budapest, 2021. október 23. - Egy sűrű nap arcai

Rég dolgozhattak ennyit a kormányzati propagandagépezet emberei, mint az idei október 23-a előtt. Minden ki volt találva: helyszínek, akciók, résztvevők, szövegek. Orbán Viktor és a Békemenet pedig hozta is azt, amit vártak tőlük. Az ellenzék megpróbált lépést tartani velük, de egy héttel az előválasztás felszabadító hatású eredményhirdetése után ez most kevésbé sikerült. A Kétfarkú Kutyapárt pedig ha kissé kevesebb sziporkával is, de ismét csak tükröt állított a politikusok elé. A hvg.hu fotósai azt nézték meg, kiket lehetett mindezzel utcára vinni.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor kampánynyitó beszédet tartott október 23-i megemlékezésként - összefoglaló

Mintegy fél órát beszélt a miniszterelnök október 23-án, a leghosszabb ideig az ellenzéket szapulta, amely szerinte az ördöggel is összefogna és a célja az, hogy Mária kezéből Brüsszel lábai elé tegyék az országot. Gyurcsány nevét egyszer sem mondta ki, csak bukott szocialistaként hivatkozott rá, de azért pár sorozás és brüsszelezés is belefér a beszédbe.

Para-Kovács Imre hvg360

Para-Kovács Imre: A trutymó forr

Remélhetőleg a békemenet és az MTVA közszolgálatisága, ez a két hungarikum egyszer összeér és öntudatra ébred, esetleg kiegészül a vadászati kiállítással és a Magyarságkutató Intézettel, hogy a bolygó vidámságra derüljön. Vélemény.

1 2 3 4 5 6 7
16
Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Lerobbanó buszokkal, célzott útfelújításokkal és elsötétülő stadionnal bírná jobb belátásra a „tolvaj” kormányt Baranyi Krisztina

Lerobbanó buszokkal, célzott útfelújításokkal és elsötétülő stadionnal bírná jobb belátásra a „tolvaj” kormányt Baranyi Krisztina

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Régi emésztőgödörből mentettek ki egy testvérpárt Kakasdon

Régi emésztőgödörből mentettek ki egy testvérpárt Kakasdon

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

A címlapról ajánljuk