
A Kétfarkú Kutyapárt "Békemenete" a Teréz körúton, a legendássá vált (Tóth Csaba szocialista politikust irritáló) lófejes maszkkal.
Fazekas István

A Kutyapárt kezdte a vonulást, dél körül indultak el az Oktogontól.
Fazekas István

Ez még mindig a Kutyapárt menete, az Oktogonnál akartak mindenkit megállítani.
Fazekas István

A Kutyapárt menete a Széll Kálmán térig tartott, a buli negyed 4-kor ért véget. Így aki akart, Kovács Gergő pártelnök vicces buzdítása után a másik két rendezvényhez is csatlakozhatott.
Fazekas István

Ez pedig már az igazi Békemenet, a gyülekező közelében, a Szabadság hídnál.
Juhász István András

Az egész országban mozgósított a Fidesz, sőt, Lengyelországból és Olaszországból is érkeztek résztvevők. Itt épp a Károly körúton vonulnak.
Juhász István András

A kormánymédia szerint százezren vettek részt a Békemeneten. Becslésbe nem bocsátkozunk, de az biztos, hogy óriási volt a tömeg. Ez a képünk a Károly körúton készült.
Juhász István András

Az Erzsébet téren Orbán Viktor miniszterelnököt hallgatta a tömeg.
Túry Gergely

Orbán beszédének fő üzenete is a "Stop Gyurcsány" volt.
Túry Gergely

Orbánnal egy időben az ellenzék megtartotta az előválasztás utáni szimbolikus kiállását. Néhány kilométerre, az Andrássy út végén, a Hősök terénél állt a színpad.
Kiss-Kuntler Árpád

Több a zászló, több az ember az Erzsébet téren.
Túry Gergely

Lelkesek a fideszesek, a covid miatt régen volt már, hogy élőben hallgathatták Orbán Viktort.
Juhász István András

Közelről soknak tűnik a Hősök terénél összegyűlt tömeg, azonban összességében látványosan kevesen voltak.
Fazekas István

Noha a kép a Károly körúton, a Fidesz rendezvényén készült, az ellenzéki gyűlés egyik fő üzenete is a szabadság iránti vágy volt.
Juhász István András