Belehajtott autóval Spanyolországban egy lakodalomba, négy embert ölt meg egy 35 éves férfi
Nyolcan megsérültek, négyük állapota súlyos.
Nyolcan megsérültek, négyük állapota súlyos.
MTI
A balesetet a Fiat sofőrje és utasa is túlélte.
hvg.hu
A Backstreet Boys egyik tagjának, Nick Carternek az öccse már 9 évesen popsztár volt, 34 évesen otthonában érte a halál.
hvg.hu
A Halálos iramban című film rendezője is megirigyelné azokat a képsorokat, amiken az látható, hogy egy autó a levegőbe repül, majd kétszer is megpördül, mielőtt az oldalára fordulva állt meg a Vas megyei Toronyban. A sofőrt és utasát könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
hvg.hu
Frontálisan összeütközött egy autó és egy kisbusz szombat délután a 36-os főúton Nagycserkesz közelében, az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette.
hvg.hu
A mennyezetről csöpögő vizet gyűjtötték össze, ebbe tették a kávéport.
hvg.hu
A helyszínelés idejére a Fiumei úti felüljárót lezárták.
MTI
Néhány számadat a természetesen mindig túl sok halálos kimenetelű közlekedési balesetről, európai és hazai összehasonlításban. HVG-Ténytár.
HVG
A Daubner cukrászdával átellenben pokróccal takartak el egy területet, ahol vélhetően a mentősök látják el a sérültet.
hvg.hu
Prágában bukkant fel egy mindennapi hős.
hvg.hu
Először levillogta az előtte haladót, majd bevágott elé és fékezett.
hvg.hu
Abban a sportcsarnokban halmozták fel a tárgyakat, ahová közvetlenül a tragédia után vitték a holttesteket.
hvg.hu
Letartóztatták a bányaigazgatót, az igazgató helyettesét valamint több mérnököt is.
MTI
Kicsit sok alkoholt fogyasztott, lepihent.
hvg.hu
Halálos közlekedési baleset történt Devecser határában hétfő délelőtt, a 8402-es számú utat lezárták - tudatta a rendőrség honlapján.
MTI