Túlrepült a kifutópályán és a tengerbe zuhant az amerikai haditengerészet egyik repülőgépe Hawaiinál – videó
A fedélzeten lévők közül senki sem sérült meg.
A fedélzeten lévők közül senki sem sérült meg.
A nő több üléssoron esett keresztül, súlyos fejsérülésekkel került kórházba, de nem tudták megmenteni.
Egy pillanat alatt megtörtént a baj.
Az indiai hatóságok öt új tervet vizsgálnak a beomlott alagútban rekedtek kimentésére.
A színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben sérült meg.
Halálos baleset történt szombaton kora hajnalban Budapest XXI. kerületében, amikor villanyoszlopnak ütközött egy autó.
A baleset miatt a Margit híd és a Szentlélek tér között vágánykorlátozás volt életben, de mostanra feloldották.
Horváth Lajos Ottó, aki a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről leesve szenvedett súlyos sérüléseket, most már otthon lábadozhat.
A Nemzeti Színházban történt pénteki baleset után az intézményvezető Vidnyánszky Attila felmondott, amit azonban Csák János miniszter nem fogadott el. Vidnyánszky egy interjúban most arról beszélt, hogy úgy érzi: meg kell kicsit állnia, újra kell gondolnia bizonyos dolgokat.
Beszorult egy ember a kisteherautóba, őt a tűzoltók emelték ki.
A balesetező sofőr ittas volt.
A balesetben összesen heten sérültek meg.
Egy szántóföldön találták meg a gépet.
Úgy tűnik, megvan a hátránya is annak, ha sima az aszfalt.
A győri tűzoltók áramtalanították a balesetben megsérült autókat.
Teljes szélességében lezárták az utat a Nagykanizsa felé Kőröshegynél.
Dabas-Soroksár csomóponton lehet kerülni.
A Nemzeti Színház dolgozói között aláírásokat gyűjtöttek, hogy kiállnak-e a lemondott, de pozíciójában tartott Vidnyánszky Attila mellett - írja a Blikk.
Az M0-son történt a baleset.
A kocsi akkumulátorát így tudták a helyszínen gyorsabban visszahűteni.