Baleset miatt lezárták az M6-os autópályát Dunaújvárosnál
Nem sokkal dél előtt történt egy baleset.
Nem sokkal dél előtt történt egy baleset.
Centikre megy a többség egymás mögött az M0-son, megint baj lett belőle.
Szerencsére inkább látványos, mint súlyos következményekkel járt egy baleset.
Mind a ketten életveszélyes állapotban vannak.
Négy autó ütközött össze az M3-as autópályán Nagyfüged közelében Budapest felé szerdán kora délután, torlódik a forgalom – közölte az Útinform.
A menhely a Facebookon közölte: „rendkívüli helyzet miatt” a következő napokban zárva tartanak.
A rendőrség vizsgálja az esetet.
Százezer dollárnyi rakéta semmisült meg.
Bulvárinformációk szerint a vétkes sofőr a TV2 realityjéből ismert Takács Kata párja.
Petr Pavel azóta bocsánatot kért a katonától.
Esős időben, vizes aszfalton könnyen kialakul ilyen veszélyes helyzet, ha nem elég óvatosak az autósok.
A rendőrök Kecskemétnél elterelik a forgalmat.
Az elütött kerékpáros előbb a motorháztetőre, majd az útpadkára esett.
Az előzetes vizsgálatok szerint emberi mulasztás okozta a balesetet.
Három autó karambolozott az M1-es autópálya 18-as kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon, Biatorbágynál.
A balesetben több autó kigyulladt.
Munkavállalói és munkáltatói hibákról tanúskodnak a hvg.hu által kikért dokumentumok abban az ipari parkban, ahonnan legutóbb nyáron szivárgott foszgén a Miskolc melletti Sajóbábony felé. Az utóbbi években több halálos baleset is volt, és akadt olyan dolgozó is, aki "megúszta" mérgezéssel. A határozatokat anonimizáltan kaptuk, a nevek kitaláltak.
A balesetnek másfél tucat sérültje van, az érintett útszakaszt a rendőrség lezárta.