Halálos balesetet szenvedett egy quadmotoros
A kórházban belehalt sérüléseibe egy 19 éves fiatal, aki társával együtt felborult egy quadmotorral péntek este Gyenesdiáson - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
A kórházban belehalt sérüléseibe egy 19 éves fiatal, aki társával együtt felborult egy quadmotorral péntek este Gyenesdiáson - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
MTI
Személyvonat ütközött egy mezőgazdasági vontató pótkocsijával szombat reggel Zala megyében, az első információk szerint a vonat utasai közül ketten megsérültek - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.
MTI
Két motorkerékpárral ütközött egy személygépjármű szombat reggel a 7-es főúton Fonyódon, a balesetben ketten megsérültek, az utat teljes szélességében lezárták. A helyszínelés után feloldották a zárat - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
MTI
Teherautóval ütközött egy motoros az 5-ös főút Dabast Felsőbabáddal összekötő szakaszán, nem élet túl a balesetet.
MTI
Fának ütközött egy autó Hódmezővásárhely közelében péntek délután. A sofőr életveszélyesen megsérült – közölte a rendőrség.
MTI
Újra karambolozott a 2-es villamos Debrecenben, és megint a DAB-székháznál. A február végén átadott új villamosvonalon már többször volt baleset ezen a ponton – írja a Dehir.hu.
hvg.hu
A Temető utcai körforgalomnál történt balesetet követően a fővárosi tűzoltók emelték ki a két sérültet a roncsból, majd átadták őket a mentőknek.
MTI
Rosszul lett egy nő a kocsiban, és autójával egy bábonymegyeri hídnak ütközött. Őt és a járműben utazó három hónapos csecsemőt megfigyelésre kórházba vitték.
MTI
Hárman mentek egymásnak a régi 5-ös út és a Mindszenti út kereszteződésében, a balesetben három ember súlyosan, négy könnyebben megsérült.
MTI
Két kamion és egy személyautó ütközött össze Győr közelében, a balesetnek négy sérültje van. A forgalom mindkét irányban akadályozva van.
MTI
Hárman sérültek egy balesetben a 10-es főúton szerda este.
MTI
Öt autó és egy motoros ment egymásnak a Bajcsy-Zsilinszky úton, a balesetben csodálatos módon senki nem sérült meg, de nagy dugóra kell számítani.
MTI
Beleesett és eltűnt egy horgász a Tiszában hajnalban, a férfit keresik a folyóban.
MTI
Aki tart attól, hogy nem bírna megzabolázni egy Ferrari F430-ast, az ne is béreljen magának ilyen autót, még sétakocsikázásra sem. A kaland fájdalmas, ráadásul költséges is lehet…
hvg.hu
Oroszországból nap mint nap érkeznek elképesztő, mulatságos vagy épp brutális fedélzeti kamerás felvételek különféle közúti incidensekről, de egy friss, Lipeck térségéből érkezett videó ezek többségén lazán túltesz.
hvg.hu
Egy ember megsérült, amikor két autó összeütközött az M2-es autóúton Dunakeszinél – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Összeütközött két személyautó az M7-es autópálya becsehelyi lehajtóján. Ketten megsérültek, a lehajtót lezárták.
HavariaPress
Lébénynél történt a baleset, az elszabadult állatot sikerült befogni.
hvg.hu
Hegyre-halomra vásárolják a kínaiak a szupersportkocsikat, ám hétről hétre bebizonyosodik, hogy az ottani autósok egyelőre nehezen képesek uralni a csúcstechnikát. Néhány napja például egy Ferrari 458 Italia látta kárát annak, hogy a sofőr nem volt a helyzet magaslatán…
hvg.hu
Alig telt el három hónap a bemutatása óta és máris itt van az első jelentősen leamortizált példány.
hvg.hu