Gázolt a vonat a Budapest-Kelebia vonalon
Halálra gázolt egy embert Taksony és Délegyháza között a vonat, az érintett szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat.
Halálra gázolt egy embert Taksony és Délegyháza között a vonat, az érintett szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat.
MTI
Kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe egy 79 éves férfi, akit egy gyalogos átkelőhelyen ütöttek el Zalaegerszegen – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
MTI
Baleset miatt teljes útzár van az M7-es autópályán Siófoknál, ahol eddig tisztázatlan körülmények között két személygépjármű és egy kisbusz ütközött.
MTI
Elütött egy autós egy gyalogost a főváros XV. kerületében, majd megállás nélkül elhajtott. Az elgázolt embert súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
HavariaPress
Síelés közben súlyos balesetet szenvedett vasárnap Michael Schumacher hétszeres világbajnok Forma 1-es pilóta az Alpokban. Schumacher állapota kritikus, kómában van, az orvosok az életéért küzdenek.
MTI
MTI
hvg.hu
Három autó ütközött össze az M3-as autópálya 17-es kilométerszelvényében – közölte az ORFK kommunikációs szolgálata.
MTI
Összeütközött Korea délkeleti partjainál egy teherszállító hajó és egy tartályhajó vasárnap. A két járművön lévő mind a 91 tengerészt kimentették - közölte a Koreai Köztársaság parti őrsége.
unknown
A kórházban elhunyt a csütörtökön este az M5-ös autópálya 147-es kilométerénél történt baleset egyik sérültje, egy 51 éves őrbottyáni nő.
MTI
Teljes útzár van a 6-os úton Adony és Kulcs között, ahol egy személygépkocsi fának ütközött - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
MTI
Két koccanásos baleset történt egymástól nem messze a 4-es főút Vecsést és Üllőt elkerülő szakaszán csütörtökön, az egyik jármű egy betegszállító volt. A balesetekben senki nem sérült meg - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
December 24-én és karácsony első napján országszerte csaknem háromezer esetben nyújtottak sürgős segítséget a mentők - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
MTI
Egy XII. kerületi lakásban jelzett a szén-monoxid-érzékelő, így a nőnek és gyermekeinek sikerült még időben kimenekülniük - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
MTI
Karácsony első napján 139 esetben riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön Facebook-oldalán.
MTI
Több mint hatvanan sebesültek meg könnyebben piranha halak támadásában az argentínai Paraná folyóban - közölte a helyi sajtó szerdán.
MTI
Baleset történt a 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán, a 92-es kilométerszelvényben, a rendőrségi helyszínelés miatt teljes útzárat rendeltek el, a forgalmat mindkét irányból a város belterülete felé terelik.
MTI
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy személygépkocsi vezetője, miután járművével felborult Dunaszentgyörgy és Fadd között.
hvg.hu
Úttesten fekvő férfit gázolt halálra egy személyautó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ökörítófülpös külterületén kedd este - közölte honlapján a rendőrség. Az érintett útszakaszt lezárták.
MTI
Vonat gázolt halálra egy férfit kedd délután Budapest határában, a baleset miatt késnek a vonatok a ceglédi vonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
MTI