Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#balkezesség

MTI Plázs

Balkezesek a kenguruk

"Balkezes" a kenguruk többsége – fedezték fel ausztrál kutatók, akik ezzel megcáfolták azt a feltételezést, hogy a jobb- vagy balkezesség kizárólag az emberre lenne jellemző.

Medipress Plázs

Ez lenne a balkezesség oka?

Mi magyarázza azt, hogy a történelem folyamán az egész világon mindig is volt egy körülbelül 10 százaléknyi balkezes kisebbség? Rik Smits, a The Puzzle of Left-handedness (A balkezesség rejtélye) című könyvében erre a kérdésre próbálja megadni a választ.

Szegő Péter Plázs

Balkezes smiley, (-: setéknek, sutáknak, balogoknak

Augusztus 13. a balkezesek világnapja. Magyarországon több mint másfélmillió aktív balkezes élhet, az átszoktatottakkal együtt pedig kétmillió lehet a számuk. Legalább a velük kapcsolatos negatív előítéletekből már kevesebb van.

hvg.hu Plázs

Tények és tévhitek a balkezességről

Máglyára dobták, majd átszoktatták, végül zseninek kiáltották ki a balkezeseket. Noha korábban szélsőségek között változott a balkezesek megítélése, mára úgy tűnik, jól kezeljük a kérdést. Persze a balkezességgel járó nehézségek nem múltak el nyomtalanul. Augusztus 13-a a balkezesség világnapja.

hvg.hu Plázs

Balkezesség: miért veszélyes az átszoktatás?

Babonák, vallási előítélet, rosszízű megjegyzések: a balkezességhez köthető számos negatívum napjainkra talán már alig keseríti meg a nem „szebbik” kezüket használók életét, de jó néhány nehézséggel azért még manapság is meg kell küzdeniük. S bár ma már tilos az átszoktatás, a jobb kezesekre tervezett világ egyáltalán nem könnyíti meg a balosok mindennapjait.

Tavaly is nagyot kaszáltak a Pintér Sándorhoz köthető őrző-védő cégek tulajdonosai

Tavaly is nagyot kaszáltak a Pintér Sándorhoz köthető őrző-védő cégek tulajdonosai

Több osztalékot tudott Garancsi István és Habony Árpád kivenni a kaszinócégükből, mint amennyi a nyereség volt

Több osztalékot tudott Garancsi István és Habony Árpád kivenni a kaszinócégükből, mint amennyi a nyereség volt

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

Egyre nagyobb a feszültség Parajdon, a felelőst keresik a helyiek

Egyre nagyobb a feszültség Parajdon, a felelőst keresik a helyiek

Fordulat: egyelőre mégis érvényben maradnak Trump vámjai

Fordulat: egyelőre mégis érvényben maradnak Trump vámjai

A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

A címlapról ajánljuk