Van, aki újra és újra hasonló kapcsolatban találja magát: másik partner, mégis ismerős bizonytalanság, távolságtartás vagy bántás. Ilyenkor könnyű kizárólag rossz választásokról beszélni, pedig Tisza Kata interkulturális pszichológiai szakértő szerint a vonzalmainkba a legkorábbi kapcsolati tapasztalataink is beleszólhatnak. És néha éppen az tűnik furcsának, amitől valójában biztonságban lehetnénk.
Miért nem tudunk egyszerűen fellélegezni, ha meginog vagy véget ér egy nyomasztó politikai korszak? Prof. Dr. Menyhért Anna traumakutató és Prof. Dr. Unoka Zsolt pszichiáter szerint ilyenkor nemcsak politikai, hanem idegrendszeri és társadalmi utórengésekkel is számolni kell: a félelem, a düh, a szégyen, a hallgatás és a morális sérülés nem tűnik el attól, hogy kimondjuk, vége. Az egyik tábor súlyos kiábrándulást él át, míg a másik az eufória ellenére sokáig ugyanabban a védekező üzemmódban működik tovább, míg mindkét oldal átéli a kimerültséget, ürességet, indulatot vagy furcsa szorongást.
A tinédzserkor telis-tele van tanulnivalóval magunkról, a másikról, a világról. A párkapcsolat vagy maga a „randizás” egészen új készségek alkalmazását igényli a serdülőtől. Az első romantikus kapcsolatok ennek a tanulásnak a terepei és a későbbi párkapcsolatok szempontjából fontos mérföldkövei is egyben, de sajnos előfordul, hogy az első szerelmek nem jó emlékeket, hanem a bántalmazás nyomait hagyják maguk után.
Sokszor azért létesítünk kompromisszumkapcsolatokat, mert rettegünk az egyedülléttől. Ha azonban meg tudnánk szeretni ezt az állapotot, vagyis önmagunk megismerése által önmagunkat, többé nem a félelem hajszolna a választásainkba. És akkor egyedül nyugodtabbá, békésebbé, józanabbá válnánk, mint a következő párkapcsolatban.
Mennyiben függ anyánktól és apánktól, az általuk teremtett otthoni légkörtől, hogy felnőttként újra és újra bántalmazó párkapcsolatokban találjuk magunkat? A kép árnyaltabb, mint gondolnánk.
Ne féljünk tőlük, lefegyverezhetők, ha tudatosan vagyunk jelen az életünkben, ahol reálisan ítéljük meg önmagunkat, beleértve a képességeinket, az erőforrásainkat. Az energiavámpír az, aki fél, aki a gyengébbre vadászik, életképtelenség-érzését leplezve ezzel.
Családi, baráti, munkahelyi, szerelmi, házastársi kapcsolatokban egyaránt felállhat a tettes–áldozat szerepkettős. Az egyik fél a lelki ragadozó, a másik az empatikus lelki zsákmány. Közös bennük, hogy belül, mélyen, egyik sem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szeretetet.
Hercsel Adél újságíró Láthatatlan pokol című új könyvében olyanok osztják meg a múltjukat, akiknek sikerült kiszabadulniuk egy bántalmazó kapcsolatból. A kötetből a 38 éves Nóra történetét választottuk.
Egy orosz férfi bíróság előtt áll, mert baltával levágta a felesége kezeit. Az emberi jogi aktivisták szerint, mikor 2017-ben Oroszország lazított a családon belüli erőszakra vonatkozó törvényen, azzal az áldozatok alapvető védelmét szüntette meg.
