Egyre-másra fogják el Brüsszelben az iszlamistákat
Elfogták azt a Mohamed Abrinit, akit a tavalyi párizsi terrormerénylet miatt köröztek, és több egyéb iszlamistát is.
Elfogták azt a Mohamed Abrinit, akit a tavalyi párizsi terrormerénylet miatt köröztek, és több egyéb iszlamistát is.
hvg.hu
A belga hatóságok felfüggesztették a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokban kulcsszerepet játszó Salah Abdeslam kiadását Franciaországnak, de a kiadás elvét nem kérdőjelezték meg – közölte pénteken Jean-Jacques Urvoas francia igazságügyi miniszter.
MTI
Salah Abdeslam "tudatosan elutasította, hogy felrobbantsa magát" a tavaly november 13-án elkövetett párizsi terrortámadások során – mondta testvére, Mohamed Abdeslam péntek este, miután több mint egy órát beszélhetett a bruge-i börtönben fogva tartott öccsével. A BFMTV hírtelevíziónak nyilatkozó Mohamed Abdeslam szerint találkozójuk alatt öccse többször is megbánását fejezte ki.
MTI
A belga hatóságok kiadják Franciaországnak a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah Abdeslamot, akit két héttel ezelőtt kaptak el Brüsszelben – közölte csütörtökön a VRT flamand közszolgálati tévé bírósági forrásokra hivatkozva.
MTI
A belga miniszterelnök-helyettes szerint csak európai szinten lehet megoldást találni arra a problémára, amit az Európában szocializálódott, de a radikális eszmékre fogékony bevándorlók jelentenek.Sok európai város küzd ezzel a problémával, ezért nem szabad egymásra mutogatnunk. A megoldás szolgálhatja egy közös európai titkosszolgálat létrehozása is – mondta Alexander De Croo az ATV Szabad szemmel című műsorának.
hvg.hu
Három embert fogtak el Brüsszelben csütörtök este a keddi robbantásokkal összefüggésben, közülük az egyikük szabadúszó újságíróként dolgozott.
hvg.hu
Péntek délután kiürítették a Brüsszel központjában található Arts-Loi metróállomást. Ellenőrizték az utasokat, de végül senkinél nem találtak robbanóanyagot, így feloldották a zárat.
hvg.hu
A razzia során lezárták Schaerbeek kerületének egy részét, a rendőrök egy embert meglőttek és elfogtak. Az akciónak egy Franciaországban meghiúsított terrortámadáshoz lehetett köze. A Brüsszeltől 100 kilométerre fekvő Dinant városában két gyanús csomagot találtak.
MTI
MTI
hvg.hu
A szíriai Naím el-Hámed a párizsi és a brüsszeli terrorista merényletek elkövetői köréhez tartozik – jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Derniere Heure című belga napilap pénteken.
MTI
Már nincs érvényben a legmagasabb, négyes fokozatú terrorkészültség Belgiumban, hármasra mérsékelték a szintet, két nappal a brüsszeli terrortámadások után – közölte a belgiumi válságközpont. Jan Jambon belga belügyminiszter egy csütörtök esti tévéinterjúban megerősítette ezt, és elmondta, hogy az erről szóló döntést a Fenyegetésértékelési Elemző Testület hozta meg.
hvg.hu
A miniszterelnök nem fogadta el, mert össze kell zárni.
MTI
A több mint harminc áldozatot követelő brüsszeli terrortámadások után fekete-sárga-pirosba öltözött több épület New Yorktól Dubajig. Válogattunk a legszebb fotókból.
hvg.hu
A belga főügyész megerősítette, hogy azonosítottak két öngyilkos merénylőt, de egy terrorista még mindig szökésben van. Egy embert előállítottak, a kihallgatása folyamatban van. Egy kukában megtalálták az egyik robbantó testvér végrendeletét is.
hvg.hu
Letartóztattak egy embert Anderlechtben a brüsszeli merényletekkel összefüggésben.
hvg.hu
A brüsszeli merényletek emlékére egy különleges produkcióval készült a leuveni egyetem harangmestere.
hvg.hu
Összehívja a miniszterek uniós tanácsát a brüsszeli terrortámadás miatt kialakult helyzet megvitatására a tanács soros elnökségét betöltő Hollandia – közölte éjszaka Ard van der Steur holland igazságügyi miniszter.
MTI
Nagyon fontos, hogy ezekben a valóban drámai órákban ne terhelődjék túl az internethálózat Belgiumban.
unknown
Este 6-kor a belga nagykövetség I. kerületi épülete előtt tart gyertyagyújtásos megemlékezést az Együtt.
hvg.hu
Egy menekült kisfiú a lezárt határoknál egy táblával fejezte ki részvétét a brüsszeli áldozatokkal.
hvg.hu
Többtucatnyian vesztették életüket kedden Brüsszelben, amikor pokolgépek robbantak a repülőtéren és a metróban. Folyamatosan bővülő összefoglalónkból megismerheti a legfontosabb részleteket.
hvg.hu