Önkéntes tűzoltókat is bevetettek a belvíz ellen
Önkéntes tűzoltókat is bevetettek a belvíz elleni védekezés során Győr-Moson-Sopron megyében – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szerda délután.
Önkéntes tűzoltókat is bevetettek a belvíz elleni védekezés során Győr-Moson-Sopron megyében – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szerda délután.
Az árvíz és a belvíz miatt 5 megyében összesen 14 mellékúton van érvényben továbbra is teljes útzár a szerda reggeli összesítés szerint - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Több tízezer hektáron nem lehet az elázott földekre menni a gépekkel, a vetési munkák két-három hetet csúsznak.
Hattyúpár költözött egy belvíz miatt kialakult kis tóba az Ács melletti szántóföldön - közölte a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal, amely egy fotót is közzétett az állatokról.
Gyűjtést indít az Ökumenikus Segélyszervezet a rendkívüli időjárás károsultjainak: a 1353-as adományvonalon bárki segíthet 250 forinttal a Magyarországon és a határon túli Tordán bajba jutottakon.
Várhatóan harmadfokú vízszinten tetőznek a Körösökön Békés megyében.
Újra megnyitották a közlekedők számára a 8205-ös jelű utat Fehérvárcsurgó és a 81-es főút között, és Győr-Moson-Sopron megye környékén is normalizálódott a helyzet.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben számolt be az úthelyzetről. Sok utat kellett lezárni az ár- és belvízi helyzet miatt.
A többnapos esőzések következtében jelentősen megemelkedett a folyók vízszintje Horvátországban, ahol az áradások okozta vízátfolyások és földcsuszamlások miatt több alsóbbrendű utat és vasúti szakaszt le kellett zárni - adta hírül a helyi média.
Az ár- és belvíz helyzet miatt folyamatosan utakat kell lezárni országszerte. A reggeli órákban 21 út volt járhatatlan. Folyamatosan frissülő cikkünk.
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el kedden a Zala alsó szakaszán. A megyében több településen a belvíz pincéket öntött el, és szerdán újból számítani kell hófúvásra.
Emelkedik a vízszínt a Közép-Tiszán, növekszik a belvízi elöntések területe.
A legfrissebb adatok alapján 16 ezer hektárt borít belvíz Győr-Moson-Sopronban. Több folyószakaszon elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedden az MTI-vel.
A magas vízállás miatt lezárták Kerkaszentkirályon a Kerka-patak hídját – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
Jelentősen apadt a Kerka, csökkenőben van a Mura vízszintje is, a Zala folyó felső szakaszán már szintén megszűnt az árvízveszély, alsó szakaszán azonban kedden érheti el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő vízállást – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden az MTI-t.
Az ország jelentős részén egész hétfőn tovább folyt az ár- és belvíz elleni védekezés, van ahol már megkezdődött az apadás, máshol éppen tetőznek a vízfolyások, és van ahol még emelkedik a vízszint. A Zala megyei Lovásziban több lakóházat is körbezárt az áradó Kerka, ezért mintegy negyven embert kellett kitelepíteni - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Vízügyi Igazgatóság hétfői tájékoztatásából.
Az ország jelentős részén továbbra is folyik az ár- és belvíz elleni védekezés, van ahol már megkezdődött az apadás, máshol éppen tetőznek a vízfolyások, de a Tisza mellékfolyóin például még emelkedik a vízszint - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Vízügyi Igazgatóság hétfő kora délutáni tájékoztatásából.
Megvannak a feltételek a szakszerű védekezéshez - mondta a magyarországi ár-és belvízhelyzettel kapcsolatban Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára. Tájékoztatása szerint jelenleg az országban a belvízzel elöntött terület nagysága 145 ezer hektárt tesz ki.
Vasárnap estétől hétfő reggelig összesen közel száz riasztást kaptak a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó egységei, ezeknek több mint fele műszaki mentés volt, néhány kivételtől eltekintve valamennyi az ár- és belvízi védekezéshez kapcsolódott - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Az ár- és belvíz helyzet miatt 21 úton van jelenleg is teljes útzár az országban - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn.