Magyar Péter megmutatta új barátnőjét
A Tisza Párt vezetője a propagandistáknak üzent.
Külsőleg nem hoznak nagy változást a Google idei Pixel mobiljai, de a motorháztető alatt több dolgot is cseréltek bennük. A legújabb változás ráadásul szoftveres fronton keresendő, ezzel már az Apple-t is le fogják körözni. Nagy kérdés persze, hogy szabad szemmel látható-e a felhasználóknak az a tömege, akik hét évre vásárolnak telefont.
Kifejezetten nagy képernyővel, levehető vezérlőeszközökkel, erős hardverrel és Windows 11-gyel futott be a Lenovo hordozható játékkonzolja.
Októberre csúszhat az iPhone 15-széria rajtja, néhány héttel későbbre, mint általában.
Saját processzorral szerelt eszközöket, így egy összehajtható okostelefont és egy különleges dokkolóval kínált táblagépet is bemutatott szerdán a Google.
Érdekes felvétel került fel a netre, melyen Bill Gates Microsoft-alapító „prezentálja” az első iPhone-t 2007-ben. Természetesen ilyesmiről szó sincs, csupán a mesterséges intelligencia képzelte el, hogyan nézett volna ki mindez, ha Gates áll a színpadon. Az eredmény érdekes, és egyes pontokon megmosolyogtató is.
Az eredeti terv szerint már tavasszal át kellett volna adni az Etele Plazát, de a járvány miatt mostanra jutottak el a nyitásig. Buda legnagyobb plázájába napi 40 ezer vásárlót várnak az építők.
Az ötéves Ella Legge a fájós középső ujját vizsgálta az előadás alatt.
Kedden bemutatja az új líbiai kormányt a megalakításával megbízott Abdul al-Rahim al-Kíb, aki azt ígérte, hogy a testületben képviseletet kap az ország összes térsége.
Fessen magáról úgy jó képet, hogy az ne csapjon át öndicséretbe.
A jövő héten állománygyűlésen mutatják be az új országos rendőrfőkapitányt - közölték a Belügyminisztériumban az MTI érdeklődésére pénteken.