#bevándorlók


Angliában bűnöző lesz a feketemunkát vállaló illegális bevándorló
 

Angliában bűnöző lesz a feketemunkát vállaló illegális bevándorló

Fél év börtönre ítélhetik Angliában azokat az illegális bevándorlókat, akik munkát vállalnak, de még a szállásadójukat is megbüntetik. Sőt az is bűncselekménynek számít majd, ha munkaerőközvetítők csak külföldön keresnek munkaerőt nagy-britanniai munkákra. A belügyminiszter szerint éppen a feketemunkák lehetősége miatt érkeznek a bevándorlók.

MTI MTI

Közönséges bűnözők jönnek a menekültekkel Németországba
 

Közönséges bűnözők jönnek a menekültekkel Németországba

A német bűnüldöző szervek szerint vannak bűnözők az országba érkező menedékkérők között, de nem az iszlamista terrorizmusra céloznak, hanem azokra a grúzokra, a menedékkérelmi eljárás alatt bűncselekményeket követnek el Németországban. Ugyancsak erősen figyelnek kell az Észak-Afrikából érkező utcagyerekekre, akik szintén bűnözésből tartják fenn magukat.

MTI MTI

Fizet az USA a migránsok távoltartásáért a New York Times szerint
 

Fizet az USA a migránsok távoltartásáért a New York Times szerint

Barack Obama elnök kérésére Mexikó kíméletlenül lesújt a közép-amerikai országokban dúló erőszak elől menekülőkre, amiért cserébe a szeptember végén lezárult pénzügyi évben több tízmillió dollárt kapott - írta a The New York Timesban (NYT) megjelent riportjában Sonia Nazario Pulitzer-díjas író-újságíró és jogvédő.

MTI MTI



Leszavazta az EP-bizottság a Magyarország elleni eljárást
 

Leszavazta az EP-bizottság a Magyarország elleni eljárást

Nagy többséggel utasította el az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága (LIBE) azt a liberális kezdeményezést, hogy kerüljön napirendre, hogy megindulhasson az eljárás Magyarország ellen az uniós szerződés hetes cikke alapján.

MTI MTI


Olasz állampolgárok lesznek a bevándorlók gyerekei
 

Olasz állampolgárok lesznek a bevándorlók gyerekei

Az olasz parlament alsóháza kedden megszavazta, hogy az Olaszországban tartózkodási engedéllyel élő és dolgozó bevándorlók gyermekei olasz állampolgárságot kaphassanak. Az uniós állampolgárok gyermekei nem részesülnek ugyanebben a jogban.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



Nem bírálják házon belül Merkelt
 

Nem bírálják házon belül Merkelt

Angela Merkel német kancellár menkültpolitikáját a közeljövőben nem bírálják pártjának, azaz a CDU-nak a CSU-val kötött egyezsége értelmében, ez vonatkozik Horst Seehofer bajor miniszterelnökre is német sajtóértesülések szerint, aki eddig több ízben bírálta a kancellár megengedőbb menekültpolitikáját.

MTI MTI

EU: A szír vezetéssel elképzelhetetlen a béke
 

EU: A szír vezetéssel elképzelhetetlen a béke

Az Európai Unió külügyminiszterei közös nyilatkozatukban elképzelhetetlennek tartják a szíriai béke megteremtését Bassár el-Aszád szír elnökkel, akit az "arab tavasz" óta próbál távozásra és elmondásra bírni demokratizációt váró ellenzéke, utóbbiak támogatása mellett tett hitet az EU.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI




Amerikai menedékkérők is érkeztek hozzánk
 

Amerikai menedékkérők is érkeztek hozzánk

Hetvennégy országból érkeztek Magyarországra illegális határátlépők, a menedéket kérő illegális bevándorlók száma mintegy ötven százalékkal emelkedett júliustól augusztusig – írta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) adatai alapján a Magyar Hírlap.

MTI MTI


MHB: Börtönben vannak a kiutasítottak
 

MHB: Börtönben vannak a kiutasítottak

A Magyar Helsinki Bizottság beszámolója szerint több csomag ruhát vittek a szegedi börtön nagyfai objektumába a Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport önkéntesei. Minderre azért volt szükség, mert Szerbia nem fogad vissza egyetlen kiutasított személyt sem, viszont zárt őrizetüket börtönben oldják meg a magyar hatóságok, noha erre léteznének zárt táborok is.

hvg.hu hvg.hu

Menekültek és Volkswagen-botrány miatt szoronganak a magyar sikervárosban
 

Menekültek és Volkswagen-botrány miatt szoronganak a magyar sikervárosban

A korábbinál erősebben érzékelhető a szorongás a győriekben - mondta a Petz Aladár kórház osztályvezető pszichiátere. Sokan attól tartanak, hogy a képzeltenebb, Nyugatról visszatoloncolt menekültek a nyugati határszélen telepednek majd le, ott várnak a továbbállás lehetőségére. Másokat az aggaszt, hogy a Volkswagen-botrány milyen hatással lesz az Audira.

hvg.hu hvg.hu