Elkészült a Velencei-tó körüli bicikliút
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára vágta át az elkészült bicikliút átadását jelképező szalagot Pákozdon, a Katonai Emlékparkban.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára vágta át az elkészült bicikliút átadását jelképező szalagot Pákozdon, a Katonai Emlékparkban.
Jövőre elkészül a Tata és Tatabánya közötti hét kilométeres kerékpárút. A csaknem félmilliárd forintos beruházás szinte teljes összegét pályázaton nyerte el a két település és a köztük fekvő Vértesszőlős önkormányzata - mondta el a projekt támogatási szerződésének szerdai aláírásán Tata alpolgármestere.
Mintegy nyolc kilométernyi új kerékpárutat adtak át a forgalomnak szombaton a dél-szlovákiai Révkomáromban - közölte a Bumm című szlovákiai magyar hírportál.
Beszakadt a Sió burkolt medre Siófok belterületénél, emiatt le kellett zárni a mellette haladó bicikliutat, mert az 152 méter hosszan megrepedt, és több mint 60 méteren leomlott.
A Margit hídon a tavaly véglegesített tervek alapján kétsávos önálló kerékpárút épül - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A kerékpáros turizmus népszerűsítését, az ehhez szükséges infrastrukturális bázis kiépítését tűzte célul a Kis-Balaton Termál Út Kerékpáros Egyesület – mondta Oláh Péter, a TEKER néven bejegyzett, tavasszal alakult egyesület elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Zalakaroson.