#bicikliút

Bicikliút épült Mátészalka és Jármi között
 

Bicikliút épült Mátészalka és Jármi között

A helyiek munkába járását segítő úgynevezett hivatásforgalmú kerékpárút létesült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalka és Jármi között, a fejlesztés zárórendezvényét pénteken tartották a szatmári kistelepülésen.

MTI MTI

Körbeérhet a bicikliút jövő nyárra a Fertő-tavon
 

Körbeérhet a bicikliút jövő nyárra a Fertő-tavon

Csaknem félmilliárd forintból fejlesztenék jövő nyárig a Fertő-tó körüli kerékpárút-hálózatot. Azt szeretnék elérni, hogy az út teljesen körülérje a tavat – derül ki abból az előterjesztésből, amelyet csütörtökön tárgyal Sopron közgyűlése.

MTI MTI

Kövér László bicikliutat adott át
 

Kövér László bicikliutat adott át

Elkészült a mintegy 5,6 millió euró beruházási értékű, Fehérgyarmatot és Szatmárnémetit összekötő kerékpárút hazai szakasza; a 27 kilométer hosszú utat Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben csütörtökön.

MTI MTI

Végig lehet bicikliút a Rákos-patak mentén
 

Végig lehet bicikliút a Rákos-patak mentén

Együttműködnek a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a Duna vonalától a Gödöllői-dombságig kiépülhessen a turisztikai elemekkel összekapcsolt kerékpárút - jelentette be Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

MTI MTI











Átadták a Bécsi úti kerékpárutat
 

Átadták a Bécsi úti kerékpárutat

Átadta a Bécsi úti kerékpárutat csütörtökön Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.

MTI MTI


Jó hír jött a bringásoknak Békés megyéből
 

Jó hír jött a bringásoknak Békés megyéből

Új szakaszokkal, összesen 15 kilométerrel bővítik a 44-es főút mellett vezető Körös-völgyi kerékpárutat Békés megyében. A beruházásra Kondoros, valamint a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Társulás 580 millió forintot fordít uniós támogatásokból.

MTI MTI