Öt év börtönre ítélte egy müncheni bíróság a budapesti antifa támadássorozat egyik elkövetőjét
Az ítélet egyelőre nem jogerős, a védelem felmentésért fellebbezett.
Az ítélet egyelőre nem jogerős, a védelem felmentésért fellebbezett.
HVG
Jogellenesnek ítélte az eljárást a bíróság, ezért meg is szüntették.
HVG
A kazah kamionos már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról is, a bíróság azonban nem fogadta el ezt, mert az ellentétes volt a rendelkezésre álló iratokkal.
HVG
Ryan Routh-ot akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.
HVG
A boncmester vállalta, hogy legalább darabonként 2500 forintért cserébe sziklacsontokat biztosít az igazgatónak.
HVG
A bucsai orosz vérengzésről posztolt egy 59 éves férfi, amit észrevett az egyik kolléganője. A bíróságon aztán a nő arról beszélt, hogy úgy érezte a biztonsági őr destabilizálni akarja a helyzetet az országban.
HVG
Luigi Mangionénak ugyanakkor emberölésért így is felelnie kell
HVG
A férfit többször bántalmazták és életveszélyesen fenyegették.
HVG
A döntés jogerős, miután a bíróság döntését az ügyész és az elkövető is tudomásul vette.
HVG
Ellenpert indított az első fokon 13 éves börtönre ítélt egykori Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba felesége, hogy a családtagoknak ne kelljen kiköltözniük korábbi, III. kerületi villájukból. Maga Tarsoly egy II. kerületi társasházi lakásban várja a jogerős verdiktet.
A tanító az utolsó szó jogán is sajnálkozását fejezte ki a tragédia miatt.
HVG
A Népszabadság beszántásával elhíresült osztrák vállalkozó szerint ő nem közszereplő, míg a Dossier szerint az. A bíróság első fokon nem Pecinának adott igazat.
HVG
A bíróság jogerősen úgy döntött, hogy a Lechner Tudásközpontnak ki kell adnia az adatokat, bár a jelek szerint még azokat is digitalizálni kell.
HVG
Az aneszteziológus a vád szerint összesen harminc esetben idézett elő szívrohamot, volt olyan kisgyerek, akinek a mandulaműtétje lett kis híján végzetes.
HVG
Erin Patterson a legkorábban 33 év múlva kérheti a szabadlábra helyezését.
HVG
A HVG birtokába jutott a Fővárosi Törvényszék elnökének segélykérő levele. A törvényszéken dolgozók szerint a felvázolt tervek óriási feszültségeket szítanak majd, és szakmailag sem megfelelőek. Ez pedig a vezetők felelőssége.
Senkit nem zavar, amíg a Pasupatinath templomban, a négy fal között csinálják.
HVG
A 18 éves férfi egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve.
HVG
Egy bombakészítésről szóló videóval és Iszlám Államhoz fűződő kapcsolatokkal segítette a merényletkísérlet fő gyanúsítottját.
HVG