Magyar Péter: Orbán Viktor egy bűnöző
Miután Lázár János a Bors bíróság által betiltott különszámát lapozgatva kezdte a hétfőt, a Tisza elnöke is megszólalt.
Miután Lázár János a Bors bíróság által betiltott különszámát lapozgatva kezdte a hétfőt, a Tisza elnöke is megszólalt.
HVG
A 61 éves férfi felvételeket is készített a szexuális erőszakról, ezeket pedig az interneten is megosztotta.
HVG
Tette után a férfi magával is végezni akart, de a mentők meg tudták menteni az életét.
HVG
A férfit a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, de annak végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
HVG
A bántalmazott kislány a nő korábbi házasságából született, a nagymamájánál lakott, és csak ritkán találkozott az anyjával és annak új férjével.
HVG
A megalapozott gyanú szerint Kovács-Buna a Juhász Péter Pál által elkövetett bűncselekmény miatti felelősségre vonást is akadályozta.
HVG
A nagy kérdés az lenne: közpénz-e, ha a magyar állam titokban hitelt vesz fel kínai bankoktól? Igaz, a mostani bírósági döntés során nem erre koncentráltak.
HVG
Ő, illetve a növendékeket kilinccsel verő rendész és társa letartóztatásáról is döntést hozott a bíróság.
HVG
A bíró eredetileg járásbíróságon dolgozott, de évekkel ezelőtt magasabb szintre, törvényszékre rendelték ki. Ennek ellenére végig az eredeti, alacsonyabb fizetését kapta.
HVG
Az ellene folyó büntetőeljárás okán állíthatták félre azt az ügyvédet, aki eddig hatékonyan segédkezett a bátonyterenyei önkormányzatnak berekeszteni a dél-koreai SungEel akkuhulladék-feldolgozó ténykedését. Miközben Baracz Vilmos egy légpuskaügy miatt nem praktizálhat, a nem túl biztató magyarországi előéletű cég friss környezeti engedélyt kapott.
A döntés egyelőre nem jogerős, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség még fellebbezhet.
HVG
Az Index Tisza-adóról szóló cikke ügyében az elejétől újraindul az eljárás – így döntött az ítélőtábla. Első fokon még azt mondta ki a bíróság, hogy az adóemelési tervekről szóló cikk – amelynek tartalmát a Tisza cáfolta – nem tényközlés, csak vélemény volt.
HVG
A Szuverenitásvédelmi Hivatal valótlanul állította, hogy az Átlátszó oknyomozó portál hírszerzési tevékenységet végez, híreket hamisít, külföldi zsoldban áll, ürügyet teremtett Brüsszelnek, hogy uniós pénzek visszatartásával zsarolja Magyarországot, valamint titkos részjelentést adott a Sargentini-jelentéshez – szól a csütörtökön kihirdetett elsőfokú bírósági ítélet.
Az orvost első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, de az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
HVG
A Völner–Schadl vesztegetési per idei utolsó bírósági tárgyalási napján az ügy egyik fővádlottja, Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár visszakapta ügyvédi jogosítványát. Mostantól ismét praktizálhat, és már ügyféljelöltjei is vannak.
Szigorúbb intézkedéseket vezettek be más nemi alapú bűncselekmények esetében is, így keményebben lépnek fel a megfélemlítő zaklatás és a bosszúpornó ellen is.
HVG
Egy lengyel ügy miatt kértek állásfoglalást a bíróságtól. Egy azonos nemű pártól tagadták meg a házasságuk anyakönyvezését.
HVG
A férfi öt társával még augusztusban tört be egy izraeli cég bristoli üzemébe. A kiérkező rendőröket jókora kalapáccsal megtámadó férfi tagadja, hogy szándékosan okozott volna sérülést az egyik rendőrnek.
HVG
James Comey volt FBI-igazgatót a Kongresszus félrevezetésével vádolták, míg Letitia James New York-i államügyész ellen – aki a vádat képviselte Trump első fokon vesztes, csalási perében – lakáshitelcsalás miatt emeltek vádat, ám a bíró szerint a vádindítványt beterjesztő ügyész elnöki kinevezése nem volt törvényes.
HVG
Januárban a bíróság a tüntetéses közlekedési szabálysértéseit fogja tárgyalni, de emellett kapott a füstgyertyázás miatt 280 ezer forint bírságot is.
HVG