Évente átlagosan hat fogvatartott követ el öngyilkosságot a magyarországi fegyintézetekben, a Helsinki Bizottság szerint több nevelőre és pszichológusra lenne szükség ahhoz, hogy csökkenjen ez a mutató.
A rabok mellett a börtönőrök örülhetnek leginkább annak, hogy hamarosan alapfelszerelési tárgy lesz a rács mögött a mobil, eddig ugyanis órákon át, egyesével kellett kísérgetniük a köztelefonhoz kéretőző fogvatartottakat. A bv-intézetek mobillefedettsége mellett szól az is, hogy csökken a percdíj, a jó magaviseletért járó enyhébb fokozattal pedig nő a csevegési idő. Ugyanakkor forrásaink szerint veszélyei is vannak a rabmobilnak, így a börtönhierarchiában feljebb állók zsarolhatják velük a gyengéket, ráadásul a lebutított, legális mobilok közelébe sem érnek a cipőtalpban becsempészett készülékeknek.
Eddig egy luxemburgi hátterű cég rendszerén keresztül tarthattak kapcsolatot telefonon a rabok a külvilággal, az új rendszer tesztidőszaka augusztus 16-tól indul.
Óvadék fejében hétfőn kiengedték a börtönből és ismét visszatérhetett a házi őrizetbe Phil Rudd ausztrál dobos, az AC/DC együttes tagja, akit korábban egy új-zélandi bíróság ítélt nyolc hónap házi őrizetben eltöltendő büntetésre kábítószer-fogyasztásért.
Lesújtó állapotokról adott számot Székely László ombudsman jelentése a fiatalkorúak tököli börtönéről, ahol a rabok többsége eleve felnőttkorú. A foglyok testi és verbális erőszaknak vannak kitéve, brutálisak az őrök, börtönstressztől szenvednek már a dolgozók is.
Mintegy 1200 elítélt szökött meg kedden tisztázatlan körülmények között egy közép-jemeni város börtönéből, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai is.
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla hétfőn azt a két férfit és egy nőt, akik Battonyán évekig kínoztak egy fiatal lányt, aki végül 2010 nyarán belehalt a bántalmazásba.
Jogerőre emelkedett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának Magyarországot a rossz börtönviszonyok miatt elmarasztaló ítélete, mivel a magyar állam nem fellebbezett - írta szombati számában a Népszabadság a bíróság előtt számos panaszost képviselő Magyar Gábor ügyvédre hivatkozva. Az ügyvéd szerint kétezer panaszos lehet, tízmilliárdos lehet a kártérítés.
Visszavonta börtönépítésre beadott pályázatát Bátonyterenye önkormányzata. Az indoklás szerint azt a földterületet, amelyet korábban börtön építésére ajánlottak fel, egy fémmegmunkáló cégnek adják, hogy több száz új munkahely jöjjön létre a Nógrád megyei városban.
A Bolíviában hat évig raboskodó férfi testvérével lakik Fejér megyében, a jövőben pedig az őt hazahozó Baptista Szeretetszolgálat kötelékében fog előadásokat tartani iskolákban és börtönökben.
Feljelentést tett Recep Tayyip Erdogan török elnök a Szíriába irányuló állítólagos fegyverszállításokról beszámoló török ellenzéki lap főszerkesztője ellen, akire életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kéri – közölte szerdán az Anadolu török hírügynökség.
Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy koszovói férfit, aki 13 kilogramm marihuánát akart becsempészni Magyarországon keresztül Ausztriába tavaly januárban.
Laura börtönben született. Egyéves korában elszakították az édesanyjától, akit csak rabruhában látott. Mégis annyi szeretetet kapott, amennyit kevesen. Ismerje meg egy másfél éves kislány történetét, aki most egy lépésre van attól, hogy igazi családban nőhessen fel. Abcúg a hvg.hu-n.