Megmakacsolta magát a főváros, marad a Horn Gyula sétány
Egyelőre úgy fest, hogy a Fidesz hiába próbálja átneveztetni a XIII. kerületi sétányt.
Egyelőre úgy fest, hogy a Fidesz hiába próbálja átneveztetni a XIII. kerületi sétányt.
MTI
MTI
hvg.hu
Több mint kétórás vita után úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy nem fizetnek ki 25 milliárd forintot az államnak. A fideszes képviselők sem szavaztak nemmel, hanem tartózkodtak.
Itt volt az első közlekedési lámpa, az első aluljáró, az első éjjel-nappali csemegebolt, mára gyakorlatilag Budapest első olyan kereskedelmi útvonala, ahol megszűnhet a hagyományos kiskereskedelem. Az évtizedek óta pusztuló úton azonban még mindig akadnak olyan boltosok, akik a csökkenő forgalom ellenére is kitartanak. Miért maradtak, milyen jövőt tartogat számukra a környék, és ami a legfontosabb: mit lehet kezdeni egy hatsávos „autópályával" a város közepén, hogy visszatérjen rá az élet?
A kerületvezetésnek elege lett a mocsokból és bűzből.
hvg.hu
A helyen zárt körű rendezvényt tartottak, de egy fotóra azért rávették a világsztárt.
hvg.hu
A betörő lenyúlta a férfi és családja útleveleit is, majd megpróbált visszaélni az adataikkal.
hvg.hu
Ferenc pápa látogatása előtt még a csatornákat is átfésülik a hatóságok.
hvg.hu
Közel másfélszer akkora az inflációnk, mint az EU második legnagyobbja; a kormány kötelező akciózást rendel el a boltoknál; a főváros megpróbál nem adni pénzt a kormánynak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten eltűnnek a Pentagon iratai, Orbán Viktort nem tudja se kiköpni, se lenyelni az RMDSZ, és megismerjük Mr. Bobby-t, vagyis Simon Perrist, netán Ali Mahmudot.
hvg.hu
A Föld napja alkalmából zöld programok várják az érdeklődőket az autóforgalom elől lezárt rakparton.
hvg.hu
A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója egy interjúban azt mondta, hogy nem vetné el annak a gondolatát sem, hogy szimbiózis alakuljon ki a cirkusz és a Biodóm-projekt között, illetve, hogy a Biodóm területét valamilyen módon bekapcsolják a cirkusz működésébe.
hvg.hu
Nemcsak biciklis felvonulás, de futóverseny is lesz a fővárosban.
hvg.hu
Péntektől bárki felmehet a Mol Campus torony tetejére. Lenyűgöző panorámát kap 2900 forintért.
BI
A rendező, Bryan Fuller már itt van, és Instagram-posztja szerint a Bazilika környékén keresgél forgatási helyszínt.
hvg.hu
A főpolgármester – akárhogy szeretné ennek még a látszatát is elkerülni – létrehozta az első budapesti nemzeti konzultációt.
hvg.hu
A főpolgármester arra készül, hogy az ellenzék a 2019-esnél is nagyobbat nyer a fővárosban a jövő évi önkormányzati választáson.
hvg.hu
A főpolgármester reagált elődje, Tarlós István szavaira, aki ismét arról beszélt, hogy leköszönésekor 200 milliárd forintot hagyott a főváros kasszájában.
hvg.hu
Közben a beígért egészségügyi fejlesztés is elmarad.
hvg.hu
Karácsony Gergelyék rést találhattak a pajzson: folyószámlahitelből működik a főváros, vagyis a kormánynak nincs honnan inkasszóznia azt a 25 milliárd forintot, aminek a befizetését a főpolgármester szerdán megtagadta. A kormány azonban ezer módon csuklóztathatja a fővárost, hiába perelné az be – akár Budaörssel közösen – a Pénzügyminisztériumot.