# bundázás

MTI Itthon

Lakásmaffia: visszakérhetik ingatlanjaikat az áldozatok

Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

MTI Sport

A bundázás veszélyesebb a sportra, mint a dopping

A bundázás nagyobb veszélyt jelent a sportra, mint a dopping – hangzott el a Magyar Sportújságírók Szövetségének keddi szimpóziumán Budapesten. A résztvevők szerint összefogásra, megfelelő kormányzati és piaci szabályozásra van szükség az illegális sportfogadások elleni fellépéshez.

MTI Sport

Népszava: bundaügyi referenst nevezett ki az MLSZ

Külön szakember feladata a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) a fogadási csalásokkal összefüggő ügyekben tartani a kapcsolatot az európai futballszervezettel (UEFA) és a nemzeti nyomozó hatóságokkal - írta szerdai számában a Népszava.

Franciaországban már este 6-tól kijárási tilalom lesz

Franciaországban már este 6-tól kijárási tilalom lesz

Intézkedni kellett Buchenwaldban, miután sokan a tömegsíroknál szánkóztak

Intézkedni kellett Buchenwaldban, miután sokan a tömegsíroknál szánkóztak

Nem találtak még ennél ősibb, állatot ábrázoló barlangrajzot

Nem találtak még ennél ősibb, állatot ábrázoló barlangrajzot

Oroszország a jövő hónapban kérelmet nyújt be az EU-hoz a vakcinájuk engedélyeztetésére

Oroszország a jövő hónapban kérelmet nyújt be az EU-hoz a vakcinájuk engedélyeztetésére

Valószínűleg a világ legdrágább kulcsa kelt el csütörtökön

Valószínűleg a világ legdrágább kulcsa kelt el csütörtökön

Orbán bejelentette, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok

Orbán bejelentette, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok

A kormány sem tartja be oltási tervét, nem csoda, hogy sokan ügyeskednek

A kormány sem tartja be oltási tervét, nem csoda, hogy sokan ügyeskednek

Több mint 100 ezer tyúkot ölnek le Bács-Kiskun megyében madárinfluenza miatt

Több mint 100 ezer tyúkot ölnek le Bács-Kiskun megyében madárinfluenza miatt

A címlapról ajánljuk