Újraindult a parlamentből kiesett fideszes Simon Miklós büntetőügye
Az illetékes ügyészség már májusban elrendelte a büntetőeljárás folytatását.
Az illetékes ügyészség már májusban elrendelte a büntetőeljárás folytatását.
HVG
Az ügyészség nyomozást indított, a belügyminiszter pedig július 15-én visszavonta a férfi kinevezését.
HVG
A 32 éves férfi néhány tízezer forintot és két üveg italt zsákmányolt.
HVG
A brit politikust július elején ölte meg egy 28 éves brit férfi.
HVG
HVG
MTI
Dézsy Zoltán a kőszárhegyi kőbányában kutatott a műkincsek után, amikor társával együtt elfogták a rendőrök.
HVG
Beszervezte a sértett cég raktárosait, és hét és fél éven keresztül heti rendszerességgel dézsmálta a vegyi anyagokat a fuvaros apa és fia. Az ügyészség fegyházat, foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást kért rájuk.
HVG
Adományokat gyűjtenek a Mecsekben álló Máré vára helyreállítására, hogy újból látogathatóvá váljon, miután bulizók a falból kiszedett kövekből raktak tüzet egy szexparti közben.
HVG
HVG
MTI
Most garázdaság miatt állhatnak bíróság elé.
HVG
A nő korábban már bántalmazta a középsúlyos fogyatékosságban szenvedő lányát, majd élettársa segítségével megölte.
MTI
Több helyen is hamis bankjegyekkel fizettek, azt egyelőre nem tudják, honnan szerezték a „pénzt”.
HVG
Hadházy Ákos tett feljelentést az Alteo tavalyi akvizíciója nyomán, miután a tőzsdei cég kisbefektetői nagyot buktak egy veszteséges cég felvásárlásán.
HVG
Az FBI közölte, hogy az elkövetőt a helyszínen őrizetbe vették.
MTI
Egy idős ékszerész börtönbe kerülése borzolja a kedélyeket Olaszországban, az ügynek politikai színezete is lett.
HVG
Az elkövető beismerő vallomást tett.
HVG
A helyszínen talált vegyi anyagok miatt nem akartak kockáztatni a hatóságok.
HVG
HVG
MTI
Több veszélyes állapotú járművet is találtak egy közúti razzián a rendőrök.
HVG
A kocsi teljesen kiégett, de nem történt nagyobb baj.
HVG
Tizenöt év telt el a 77 halálos áldozatot követelő merényletek óta.
HVG
Az Irish Independent szerint közügy, hogy néz ki az a férfi, aki megfojtott egy amerikai nőt Budapesten, és egy ilyen súlyos bűncselekménnyel a háta mögött 14 év múlva szabadulhat a börtönből.
HVG
A brit ügyészség összesen 38 újabb vádpontot fogalmazott meg a korábbi 21 mellé, ez alapján a hímsoviniszta, erőszakos tartalmakat propagáló celebtestvéreket letartóztatták az USA-ban.
HVG