Tizennyolc év fegyházat kapott egy élettársával végezni próbáló férfi
Az első fokú ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbítás, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.
Az első fokú ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbítás, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.
MTI
A rendőrség csoportos garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
hvg.hu
Minősített emberölési kísérlet miatt emeltek vádat az idénymunkásként dolgozó férfi ellen.
hvg.hu
N. Sándor lakásán fehér port, tablettákat és gázpisztolyt is találtak.
hvg.hu
Vasárnap is kint voltak a rendőrök.
hvg.hu
Lehet, hogy mégsem csak korlátozottan fértek hozzá a KRÉTA fejlesztőjének adatbázisához.
hvg.hu
Ez lesz a második ünnepe a rácsok mögött a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, aki az ügyészség gyanúja szerint 924 millió forintnál is több illegális jövedelemre tett szert a Völner Pál államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.
hvg.hu
A rendőrök holtan találtak egy nőt, és mivel idegenkezűség gyanúja merült fel, nyomozás indult.
hvg.hu
Másfél milliárd forintot keres rajta a NAV. Akár húsz évet is kaphat.
hvg.hu
Sörösüveggel fejbe vágás, földön fetrengés – mindkét bunyóst elítélte a bíróság.
hvg.hu
A férfi azután elrohant a helyszínről, majd visszatérve megpróbálta elhitetni a rendőrökkel, hogy csak akkor ért oda. Nem jött be.
hvg.hu
Legkorábban 4 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. Az áldozatok hozzátartozói felháborodtak, és gyerekgyilkosnak nevezték a sofőrt.
hvg.hu
Eva Kaili, az EP-alelnöki posztjáról felfüggesztett, korrupcióval gyanúsított politikus élettársa, Francesco Giorgi beismerte, hogy pénzért Marokkó és Katar szolgálatába állt.
hvg.hu
A kínai kormány eltávolította az Egyesült Királyságból a Manchesterben tüntetőket verő tisztviselőit, beleértve a főkonzult is.
hvg.hu
A gyerek az apja ismerőseinek mutatatott meg egy Audit, akik úgy döntöttek elviszik a kocsit, de nem pénzért.
hvg.hu
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben egy külföldi rab szerdán szándékosan tüzet okozott a zárkájában. Sikerült élve kimenteni.
hvg.hu
Korábban azzal fenyegette az üldözőbe vett férfit a rendvédelmi dolgozó, hogy le lesz vágva a feje.
hvg.hu
Három év börtönre ítélték azt a fiatal férfit, aki októberben a 4-es, 6-os villamoson részegen rátámadt két utasra, és a villamosvezetőt is megverte. A férfival volt két nő is, őket közérdekű munkára kötelezte a bíróság.
hvg.hu
Németországban, családi vállalkozásként futtatott prostituáltakat egy sarkadi család, a nőket és családtagjaikat megöléssel, megcsonkítással fenyegették, megalázták, bántalmazták és állandó félelemben tartották.
MTI
MTI
hvg.hu
Az adatok a 2021-es évre vonatkoznak, de a jelek szerint az idén is folytatódik a nyugtalanító tendencia.
MTI