Késsel a kezében ment be egy férfi egy óvoda udvarára a XV. kerületben, a TEK-esek egy közeli templomba menekítették a gyerekeket
Az 58 gyerek és 13 felnőtt közül senki sem sebesült meg, a 41 éves férfi elszámoltatását megkezdték a hatóságok.
Az 58 gyerek és 13 felnőtt közül senki sem sebesült meg, a 41 éves férfi elszámoltatását megkezdték a hatóságok.
HVG
Az áldozatot a volt felesége és annak szeretője ölhette meg.
HVG
Rendőrök segítségével sikerült kórházba vinni.
HVG
Az ápoló életét a műtéti beavatkozás mentette meg.
HVG
A rendőrség kezdeményezte a 47 éves férfi letartóztatását, aki több mint 200 milliós kárt is okozott.
HVG
A család ügyvédje szerint a sérelemdíj összege olyan alacsony, hogy abból „jelenleg Budán egy nagyobb méretű garázst nem lehet vásárolni”.
HVG
Az emberöléssel vádolt férfit legkorábban 40 év múlva lehetne feltételesen szabadlábra bocsátani.
HVG
A kert is tele volt veszélyes hulladékkal.
HVG
A pedagógus kártérítési pere után jön a büntetőeljárás, az iskola igazgatóhelyettese öt év börtönt is kaphat.
HVG
A 33 éves férfit minősített emberöléssel és szexuális erőszakkal vádolják.
HVG
Klasszikus trükkel akartak hárommillió forintot szerezni a megvezetett idős nőtől.
HVG
Szabó Eszter a bíróság előtt azt mondta, hogy egzisztenciális válságban volt, amikor elfogadta a neki tett ajánlatot.
HVG
George Suzuki, a magyar kormánnyal is jó kapcsolatot ápoló Hilariont még korábban vádolta meg szexuális zaklatással, most bizonyítékokat is bemutatott.
HVG
Ezenkívül állítólag megütött egy ötéves gyereket, és folyamatosan szidalmazta a óvodásokat.
HVG
Az ügyben emberölés kísérletének gyanúja miatt nyomoznak.
HVG
Simonka György egykori pénzügyi tanácsadója beszélt arról a bíróságon, hogyan került rengeteg pénz a politikushoz.
HVG
IV. Béla király unokájának maradványait 1915-ben találták meg, de az akkori lehetőségekkel még nem lehetett megállapítani, mi is történt vele. A történészek hidegvérű merényletre gondoltak, de most kiderült: nem erről van szó.
HVG
Egy férfit állatkínzás miatt hallgattak ki.
HVG
A gyanúsítottat szerda este még keresték a rendőrök.
HVG
Öt ember sérült meg, ketten súlyosan.
MTI