Beomlott egy szénbánya Észak-Törökországban
A balesetben egy bányász meghalt, és hárman megsebesültek.
A balesetben egy bányász meghalt, és hárman megsebesültek.
A rendőrség a sárlavinát a villámárvizek számlájára írta.
Recsken legalább ötven embert kellett kitelepíteni, miután a fideszes kapcsolatokkal rendelkező Fiák János bányájának védőfalát rámosta az eső a település szélén álló házakra.
A rokonaikat nem kecsegtetik semmi jóval.
Egyik beszorult bányászt sem találták meg eddig, nem is adtak magukról még életjelet.
Legalább 52 ember életét vesztette egy csádi illegális aranybánya beomlásakor az ország északi részén - értesült az AFP francia hírügynökség kormányzati forrásoktól pénteken.
A mentőcsapatok péntek hajnalban megtalálták a lupényi bányaomlás áldozatait, egyikük meghalt, a másik súlyos, a harmadik könnyebb sérüléseket szenvedett – közölte az Agerpres és a Mediafax hírügynökség.
Egy bányász meghalt, hét pedig eltűnt egy földrengés okozta tárnaomlásban kedden egy délnyugat-lengyelországi rézbányában – közölte a KGHM Polska Miedz bányavállalat.
Harminchat nap földalatti fogság után hoztak élve a felszínre négy bányászt a kelet-kínai Santung tartományban – jelentette az állami Hszinhua hírügynökség helyi idő szerint pénteken késő este.
Engedély nélkül dolgoztak egy lezárt aknában azok a bányászok, akik vasárnap omlás miatt a mélyben rekedtek Dél-Afrikában. Több százan lehetnek a föld alatt.
Legkevesebb 27 ember vesztette életét egy Észak-Afganisztánban beomlott bányában. A katasztrófavédelem négy munkatársa a mentés során súlyosan megsérült.
Földcsuszamlás miatt beomlott egy illegális aranybánya vasárnap Kolumbiában, a tragédiában öten meghaltak, öten megsérültek, ketten eltűntek.
A mentőalakulatok kilenc emberét is elnyelte a föld annál a nyugat-szudáni illegális aranybányánál, ahol a héten sokan meghaltak - közölte egy szemtanú, aki szerint a halottak száma már százra emelkedett.
Több mint hatvan munkás vesztette életét abban a bányaomlásban, amely egy dárfúri illegális aranybányában történt, Szudán nyugati részén - közölte csütörtökön egy helyi vezető.
A felszínre hoztak szombaton 45 bányászt, akik egy közép-kínai bányában történt robbanás után a mélyben rekedtek.
Bűnös hanyagság miatt pert indít a chilei állam ellen az a 31 bányász, aki két további társával együtt 70 napra a föld alatt rekedt tavaly egy bányaomlás következtében.
Az összes, föld alatt rekedt bányász holttestét megtalálták a közép-kínai Honan (Henan) tartomány Jücsou (Yuzhou) településének szénbányájában. 37-en vesztették életüket - közölte kedden az állami munkavédelmi főhatóság.
Mintegy négyezer embert - többségében újságírókat - várnak kedd estére a beomlott észak-chilei bánya körül, ahol a 33 szerencsétlenül járt bányász kimentése a legújabb hírek alapján magyar idő szerint szerdán hajnali egy órakor kezdődik majd.
Hat bányász életét vesztette, kettő pedig megsérült, amikor beomlott a föld egy venezuelai aranybányában - jelentette be José Khan alapanyagipari és bányaügyi miniszter.
Bányaomlás miatt kilenc bányász után kutatnak harmadik napja a Donyeck megyei Dzerzsinszk város egyik bányájában.