Kevin Spacey önként fog megjelenni a brit bíróság előtt
Bízik abban, hogy be tudja bizonyítani az ártatlanságát.
Bízik abban, hogy be tudja bizonyítani az ártatlanságát.
Az orosz katonák bűnösnek vallották magukat háborús bűncselekmények elkövetésében.
Az eset egy bírósági eljárás iratai alapján kapott nyilvánosságot.
Egy erzsébetvárosi bérház előtt találkozott a két társaság. Előkerült gázpisztoly, baseball ütő és boxer is.
Hamis vád bűntette a bíróság – egyelőre nem jogerős – ítélete Kőrös Gusztávra.
A fiatal fellebbezett a kényszerintézkedés ellen.
Sand Van Roy 2018-ban jelentette fel a neves francia filmrendezőt nemi erőszak miatt, amire nem talált bizonyítékot az ügyészség és a bíróság sem.
Harmadfokú eljárásban folytatódik az ismét elítélt házi gyermekorvosnő büntetőügye – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Egy gyanúsított esetében a Központi Nyomozó Főügyészség nem indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását.
Kapcsolatuk kezdetéről és férje szélsőséges viselkedéséről is vallott Amber Heard.
A kis kutak üzemeltetői szerint a 20 forintos állami támogatás nem fedezi a veszteségeiket, ezért többen pert indítanak az állam ellen.
A Kúria úgy értesült, hogy a Magyarország elleni jogállamisági eljárásban kifogásolták a bírák kirendelési gyakorlatát.
Volt amikor vállalkozásindításhoz, máskor a parókia tetőszerkezetének a cseréjére kért pénzt a lelkésznő.
A jogerős ítélet kimondásához több évnyi pereskedés vezetett.
A férfit nem csak zaklatás, hanem testi sértés és garázdasági miatt is elítélték.
A két egykori sportvezetőnek azért kell felelnie, mert a FIFA 2011-ben kétmillió dollárt fizetett Platininek.
A Raman Prataszeviccsel letartóztatott nőt a múlt héten ítélték 6 év börtönre.
Hétfőn volt a második előkészítő ülés a Fővárosi Törvényszéken egy kábítószer-kereskedő és egy vásárlója ügyében. Árpa Attila a másodrendű vádlott, és továbbra is ártatlannak vallja magát.
Az "álhírekről" szóló törvény alapján emelhetnek vádat ellene.