Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#börtönépítés

Serdült Viktória Itthon

„Olyan ez, mint a mi négyes metrónk” – befuccsolt a kormány börtönépítési terve

Az eredetileg kijelölt nyolc településből már csak egy számíthat arra, hogy börtönt épít náluk a kormány, de egyelőre még ott sem történt egy kapavágás sem. A korábban kiképzett börtönőrök többsége már le is szerelt, a hoppon maradt önkormányzatoknak főhet a fejük, hogy mihez kezdjenek a visszakapott területekkel. Eközben szép lassan ismét nő a börtönzsúfoltság: az elmúlt 33 évben nem ültek annyian a rácsok mögött Magyarországon, mint most.

hvg.hu Gazdaság

Stadionban erősek, most börtönépítésben is bizonyíthatnak

Nyolc új börtönnek kellett volna felépülnie 2019-re, de egy kapavágás se történt, a meglévő intézmények túltelítettek, a rabok sorra nyerik az emiatt indított pereket. A kormány csendben feltámasztotta a börtönépítési projektet, de csak öt helyszínen, és immár az eddig főleg sportprojektekben jeleskedő beruházási ügynökség gondnoksága alatt.

hvg.hu Gazdaság

Csúszik a nagy börtönépítés, túl sokat kértek a pályázók

A kormány nyolc új börtönt kívánt építeni, hogy csökkentse a zsúfoltságot. Négy esetben azonban most eredménytelennek nyilvánították a megismételt közbeszerzést, mert a pályázók túl magas áron vállalták volna a munkát. De mi lesz a börtönőrnek felvett emberekkel?

MTI Itthon

A nagy börtönépítési lázban nem költözik Miskolcra a tököli rabkórház

A tököli rabkórházban jelenleg körülbelül 140 fogvatartottat kezelnek. 2015-ben valamivel több mint 110 ezer fogvatartottat szállítottak oda ambuláns vizsgálatra, és megközelítőleg 1300 fekvőbeteg fordult meg a különböző osztályain, ami megfelel egy közepes szintű megyei kórház betegforgalmának.

MTI Itthon

Öt településen épülhet börtön - íme a lista

A tervek szerint a következő években Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig ötszáz fő elhelyezésére szolgáló börtön épülhet. A részt vevő önkormányzatokat; a Belügyminisztérium, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az érintett önkormányzatok szorosan együttműködve, folyamatos egyeztetés mellett kezdik meg a beruházások előkészítését.

MTI Itthon

Visszavonta Pintéréknek tett ajánlatát az egyik magyar város

Visszavonta börtönépítésre beadott pályázatát Bátonyterenye önkormányzata. Az indoklás szerint azt a földterületet, amelyet korábban börtön építésére ajánlottak fel, egy fémmegmunkáló cégnek adják, hogy több száz új munkahely jöjjön létre a Nógrád megyei városban.

MTI Itthon

Újabb város ajánlkozott fel Pintér Sándorék felhívására

Balassagyarmat önkormányzata több más városhoz hasonlóan börtönépítésre alkalmas területet ajánl fel a Belügyminisztérium felhívására - közölte Csach Gábor alpolgármester. A nyugat-nógrádi város a túlzsúfolt fegyház és börtönt váltaná ki a beruházással.

hvg.hu Gazdaság

Új, legalább 500 fős börtönhöz keres helyszínt a kormány

Önkormányzati tulajdonú és térítésmentesen felajánlott, minimum négyhektáros beépítésre szánt területet keres a Belügyminisztérium egy minimum ötszáz fős börtönberuházás végrehajtásához - írta a napi.hu. Az új börtönbe 2018-2019-től küldhetik az elítélteket.

Beidézték a gödi tiszásokat a jegyző elé a város nevének használata miatt

Beidézték a gödi tiszásokat a jegyző elé a város nevének használata miatt

Képeken a Mercedes, amely a debreceni BMW ellenfele lesz

Képeken a Mercedes, amely a debreceni BMW ellenfele lesz

Trump kérésére Putyin vállalta, hogy közvetít az USA és Irán között

Trump kérésére Putyin vállalta, hogy közvetít az USA és Irán között

Tartsanak házkutatást Mészáros Lőrinc cégeinél is – javasolta kihallgatásán a letartóztatásban lévő óbudai polgármester

Tartsanak házkutatást Mészáros Lőrinc cégeinél is – javasolta kihallgatásán a letartóztatásban lévő óbudai polgármester

Húsz fok fölé mehet ma a hőmérséklet

Húsz fok fölé mehet ma a hőmérséklet

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának, éjjel nem invazív lélegeztetést kapott

Nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának, éjjel nem invazív lélegeztetést kapott

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

A címlapról ajánljuk