Rejtélyes emberi testrészek kerülnek elő egy bécsi csatornából
A rendőrség több lehetőséget is vizsgál, eddig nem tudtak pontos információt mondani.
A rendőrség több lehetőséget is vizsgál, eddig nem tudtak pontos információt mondani.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a férfit a büntetés-végrehajtási intézetben a szakmai szabályoknak megfelelően, mulasztás nélkül kezelték.
A férfi valószínűleg nem volt magánál, amikor elkövette a bűncselekményt.
Sz. Kálmán azt vallotta, a jegyzeteiben a „v.p.” nem Völner Pált, hanem a „vizes projektet” jelentette.
Josef Fritzl egy szakértői vélemény szerint már nem veszélyes a társadalomra, az ügyvédje a feltételes szabadlábra helyezését kérvényezi.
Öt kölyökmacskát akart megfojtani és elásni, egyikük túlélte.
Egy 70 éves nő állapota válságos, míg egy 34 éves férfié és egy 16 éves fiúé súlyos.
Javítást és műszaki vizsgáztatást rendelt meg a műhelyben egy cégvezető, az elkészült autóját elvitte kipróbálni, de aztán nem tért vissza, hogy ki is fizesse a munkát.
"Ravasz tréleres" – így kommentálta a NAV a közzétett felvételeket.
A feltételezett elkövető, Norbert a rendőrség szerint nem tudott érdemi magyarázatot adni tettére.
A 19 éves férfi, ha nyitott ablakot talált, bemászott a házba, és vitt a kerti kiskaputól kezdve a tévéig mindent.
Két autóból szálltak ki férfiak Budán, akik egy kocsikulcs átadása miatt kezdtek üvöltözni egymással, majd egyikük a másik felé lőtt.
A bíró szerint nem volt megállapítható az „indokolatlan mennyiség” a megrendelt gyógyszerek esetében.
A közös italozás tragikus véget ért.
Ismerősei kérésére akart behajtani egy vitatott tartozást, ehhez a rendőri egyenruháját és tekintélyét is bevetette.
Egy ilyen autó eredetijének ára dollármilliókban mérhető, de másolatként is ritkaságnak számít.
Pedig a gyanúsítotti kihallgatásán a két vádlott társával együtt még elismerte azt.
A rendőrök két bandatag letartóztatását kezdeményezték.
Több száz liter gázolajat csapolt le a mezőgazdasági gépből.
A pszichiáter úgy nyilatkozott az RTL Híradónak, szerinte egy félreértés miatt indult ellene eljárás.