Húsz év után fogták el a férfit, aki Kecskeméten megpróbált leszúrni egy nőt
2001-ben történt emberölés bűntett kísérletének gyanúsítottját vette őrizetbe a rendőrség.
2001-ben történt emberölés bűntett kísérletének gyanúsítottját vette őrizetbe a rendőrség.
Egy fűtetlen, világítás nélküli lyukban kellett élnie.
Robert Andreson sportorvos évtizedeken keresztül bántalmazta áldozatait.
A miskolci férfi vissza akarta szerezni volt barátnőjét, a nő azonban ebbe nem egyezett bele.
A férfi övvel fojtotta meg kollégáját annak vélt szexuális közeledése miatt. Korában is ölt már embert, amiért akkor 12 éves börtönbüntetést kapott.
A Twitter-fiókja már meg is szűnt, a facebookos és instagramos profilja is csak azért lehet még elérhető, mert azoknál hosszabb a törlési folyamat.
A külügyminisztériumtól kapta az okmányt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. A tárca arra nem válaszolt, hogy mi okból.
Két nap alatt lett meg a moldáv férfi.
Jenő-napon kapott névnapi figyelmességet Völner Pál. A lemondott államtitkár és a fővégrehajtó ügyleteinek részleteibe ad bepillantást a 444 újabb cikke.
A férfi 2006-ban gyilkolt először, akkor 12 éves börtönbüntetést kapott, 2018-ban szabadult.
A szatyorban több tízezer forint volt.
A rendőrség egy speciális, a királyi családot is védő alakulatánál korábban dolgozó munkatársa tálalt ki a bulvárlapnak.
A vasúttársaság szerint jelentős fennakadásokat okoztak a kábellopások.
A balesetet okozó férfit vizsgálat alá vonták a hatóságok, szándékos emberölést gyanítanak.
Kedden délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is bejelentette, vizsgálatot indít a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyaga miatt.
Az igazságügyi miniszter csupán pár mondatban volt hajlandó válaszolni egy újságírói kérdésre.
A szakaszon, ahol a sofőr haladt, 60 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség.
Papp Gábor arról ír, hogy a lemondott államtitkár követése és lehallgatása sem volt törvényes, mert azt a mentelmi jogának felfüggesztése előtt kezdték meg.
A XVI. kerületben történt gyilkosság megrázta a környéket. Az elkövető, egy ukrán vendégmunkás mostanra bevallotta a tettét.
A feljelentő szerint az Igazságügyi Minisztérium lemondott államtitkárát le kellett volna tartóztatni, és mivel ez nem történt meg, az ügyészek hivatali visszaélést követtek el. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint a panasz nem volt jogos.