Letartóztatásban a "Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya" szervezet tagjai
Tagadják, hogy állam elleni bűncselekményeket akartak volna elkövetni.
Tagadják, hogy állam elleni bűncselekményeket akartak volna elkövetni.
A vád szerint bemutatókon állapították meg, hogy áldozataik olyan súlyos állapotban vannak, hogy csak olyan lézeres karórával, vagy elektromos berendezésre kötött párnával lehet segíteni rajtuk, amilyet ők árulnak.
Matteo Salvini pár éve azzal kampányolt, hogy állítólagos lakótelepi drogdílerekhez kaputelefonált fel, hogy számonkérje őket. Most a legfontosabb stratégájáról derült ki, hogy kábítószert adott alkalmi ismerőseinek.
Az énekes ellen tizenegy áldozata szólalt fel a bíróságon.
A férfi azért támadt rá egy másik utasra, mert az rászólt, hogy viselje rendesen a maszkját.
A kölcsei rendőrök és az adóhatóság munkatársai közösen fogták el a csempészettel összefüggésbe hozható két férfit.
A csoport tagjait vezetőjük gyilkolásra szólította fel.
Az ügyben emberölés kísérlete miatt indult nyomozás.
A fiatal dorogházi férfi az ügyészség szerint embereket dolgoztatott a birtokán, egy nőt megerőszakoltatott, aki megszökött, azt lánccal kikötötte.
A volt mulatóssztár a bulvárlap szerint vietnámi orvosnak adta el a képet.
Hiába védte 9 kutyával a “telephelyet”, elfogták. A házi készítésű kábítószert maga a drogkereskedő évek óta maga főzte a kutyakennelben.
A nemeskéri T. Gábor a rendőrök szerint nagy mennyiségben állított elő és értékesített speedet. Szerdán tartóztatták le otthonában, éppen akkor, amikor megpróbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat.
Tizenkét centiméteres sebet ejtett a nyakán Dér Csaba. Az esetről az ügyvédje értesítette a börtönőröket.
A nyíregyházi férfi rendszeresen eladta a saját maga által kotyvasztott teljesítményfokozót.
Jarrod Ramos öt újságírót ölt meg 2018-ban. Korábban azzal védekezett, hogy mentális állapota miatt nem vonhatják felelősségre.
Zuzana Strausz Plačková Ferrarival és magángéppel is villogott, most a rácsok mögött van.
A fiatal nő halála egész Amerikát megrázta. Közben elfogatóparancsot adtak ki a vőlegénye ellen.
A három fiatal beismerő vallomást tett.
Országszerte ismert lett a videó, amely egy pécsi iskola mellett készült.
Nagy Laurát keresik, aki Budapesten lakik a XIII. kerületben.