Halálra verte élettársát, majd kétszer is befeküdt a holttest mellé aludni a férfi
A rendőrséget a nő ismerősei értesítették, a férfit letartóztatták.
A rendőrséget a nő ismerősei értesítették, a férfit letartóztatták.
A férfi az egész éjszakát az asszony holttestével töltötte, mielőtt egy ismerősének bevallotta, mit tett.
A pénzügyőröket Lili, a cigaretta- és bankjegykereső kutya segítette.
Sajtóértesülések szerint nem terrorcselekmény történt, hanem kábítószer-kereskedő bandák közötti leszámolás.
Egyikük ártatlannak vallotta magát, másikuk viszont elismerte bűnösségét.
Mandula Ádám egyik ismerőse szerint még videókat is megosztott a bűncselekményről.
A sofőr továbbhajtott, a két nő pedig kórházba került.
A vezetéstől ugyan jó néhányszor eltiltották, de ezzel sem igazán törődött.
A férfi egy vadásztőrrel szúrta agyon Lazsányi Lászlót, a nyomozati iratok szerint a gyilkosság utáni pillanatokban nem mutatott semmiféle megbánást. Az ítélet nem jogerős.
A vádlott megjegyzéseket tett a rendőrökre és felháborodott, hogy miért nincs kedden ítélet. A bíró egy idő után nem tűrt tovább.
Volt, hogy a szomszédja nevében adta fel a gyógyszert, hogy ne bukjon le.
Igaznak bizonyult a hvg.hu korábbi értesülése, miszerint történelmi rekordnak számító, 23 milliárd forint értékű kokaint találtak a Csepeli Szabadkikötőben még novemberben. Csak azt nem sikerült eddig kideríteni, hogy kié volt az Ecuadorból érkező készlet, mert a símaszkos alak, aki érte ment, eltűnt, mire a rendőrök kiértek. Egy évvel ezelőtt volt egy nagy fogás ugyanott, de annak a drognak a tulajdonosa sem lett meg. A hatalmas mennyiségű kábítószert feltehetően nem a magyar piacra szánták, a hazai drognagykereskedők nem dolgoznak ugyanis ekkora tétellel.
Jancsó Gábor degeneráltnak nevezte egy LMBTQI témájú rendezvény résztvevőit.
A magyar férfi és felesége ügye évek óta húzódik, most vádalku keretében vallották magukat bűnösnek.
Egy magyar repülős körökben ismert nyugalmazott vadászpilóta, N. Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyről 8 millió eurónyi drogot találtak az ír hatóságok – tudta meg a hvg.hu, ezt az ír sajtó tudósításai, majd később a bíróság is megerősítette. Az ír rendőrség szerint a kábítószer az egyik legjelentősebb európai kábítószer-kereskedő szervezethez, a Kinahan-klánhoz tartozik. Az ügyben egy ír bíróságon meghallgatott másik magyar azt állította: kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban, a családja védelme érdekében tette ezt meg. Nem kérték, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék őket.
Vádat emelt az ügyészség két állatorvos és társai ellen korrupció miatt. A gyanú szerint az egyik doktor kutyakereskedőknek állított ki több ezer valótlan tartalmú útlevelet, hogy állatokat vihessenek külföldre.
Még mindig nem találtak megoldást az óbudai pókemberként elhíresült férfi és az idegenvezető konfliktusára.
Két nő veszett össze egy élelmiszerboltban, a nézeteltérést az élettársak akarták rendezni.
A támadók ellen önbíráskodás miatt indult eljárás.