Hazafelé tartó rendőr akadt rá egy szökés és állatkínzás miatt körözött férfira – videó
R. Richárd még el tudott menekülni a vele szembetalálkozó rendészeti osztályvezető elől, másnap viszont a Duna árterületén mégis elfogták.
R. Richárd még el tudott menekülni a vele szembetalálkozó rendészeti osztályvezető elől, másnap viszont a Duna árterületén mégis elfogták.
Az azóta letartóztatott férfi az előző kettő helyszínen sem volt sokkal sikeresebb.
Kihasználták a figyelmetlenségét.
A Budapesten praktizáló jemeni férfi ellen még 2021-ben tett panaszt az egyik betege.
A koszovói sofőr egy motorossal ütközött.
A zuglói kamasz, Le Van András Gábor szombaton este tűnt el.
Egy 64 éves férfi előbb agyonlőtte három szomszédját, majd egy másik házban még két embert megsebesített.
A két rendőr kivárta, hogy a gyanútlan bankrabló lemásszon a tetőről. A kukából pedig már nem volt hova menekülni előlük.
Kristály Lehel szabálytalanul előzött, és frontálisan ütközött. A balesetben egy apa és hatéves fia halt meg, felesége és másik két gyermeke súlyosan megsérült.
Az angyalföldi késes gyilkos ügyvédje szerint védence udvarias, halk szavú, aki 12 osztályos katolikus gimnáziumba járt, szerette a sportot, a teniszt versenyszerűen űzte.
A férfi be volt rúgva, és csak a kocsma zárása után jött rá, hogy nincs mivel hazamennie.
Egy 43 éves férfi Ausztrián keresztül szerette volna Magyarországra hozni a külföldön beszerzett drogot, letartóztatták.
A férfi elmenekült a helyszínről, autóját megpróbálhatta elrejteni, de a rendőrök elkapták.
Az okozott anyagi kár jelentős.
A „madám" napidíjat és keresetük felét kérte a lányoktól az ügyintézésért cserébe.
Az ügyészek további vádakat emeltek a volt amerikai elnök ellen.
Csecsemőtől egészen serdülőkorig gyűjtött fiúkról készült szexuális tartalmú videókat az a pápai férfi, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda győri nyomozói fogtak el.
A terápia legalább fél évig fog tartani, erre az időszakra felfüggesztették a büntetőeljárást és pártfogót jelöltek ki az előadó mellé.
300 millió forintnyi EU-s támogatás érkezett Szálkára, ezeket pedig sikerült az Integritás Hatóság szerint úgy elkölteni, hogy egy „jól behatárolható kör” profitált belőle.