#csaló



Hatalmas átverés: 102 álláskeresőt csaptak be
 

Hatalmas átverés: 102 álláskeresőt csaptak be

Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség az ellen a miskolci férfi és nő ellen, aki tavaly internetes hirdetésben azonnal kezdhető munkát ígért, az "anyagküldésért" pedig több ezer forintot kért. Az ügynek 102 sértettje van – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

hvg.hu hvg.hu

Álorvost árult gyógytakarókat Szatmárban
 

Álorvost árult gyógytakarókat Szatmárban

Elfogtak a rendőrök Csengerben egy férfit, aki orvosnak adta ki magát, így próbált meg gyógytakarókat eladni a szatmári kisvárosban a helyi lakosoknak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI MTI






Hárommilliós kárt okoztak a szabolcsi internetes csalók
 

Hárommilliós kárt okoztak a szabolcsi internetes csalók

Internetes csalókat fogott el a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a három gyanúsított összesen több mint hárommillió forint kárt okozott a sértetteknek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.

MTI MTI

55 bűncselekményt követhetett el egy netes csaló
 

55 bűncselekményt követhetett el egy netes csaló

Internetes csalót fogtak el a vásárosnaményi rendőrkapitányság nyomozói. A 23 éves nagykanizsai férfit 55 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.

MTI MTI


Így buktatják le a kamu munkáltatókat a Facebookon
 

Így buktatják le a kamu munkáltatókat a Facebookon

Mesés fizetés, adminisztrációs vagy külföldi munka - sokak számára csábító, de sokszor menet közben rá kell eszmélnie az álláskeresőnek, hogy átverésről van szó. A kevésbé szerencsés már csak akkor jön rá, hogy pórul járt, ha már több ezer forinttal lehúzták.

hvg.hu hvg.hu

Rendőrhöz csöngetett be egy miskolci csaló
 

Rendőrhöz csöngetett be egy miskolci csaló

2010 nyara óta verte át az embereket az a miskolci csaló, aki nyílászárók felújítására vett föl kisebb-nagyobb összegeket, azonban a munkát soha nem végezte el. Pechjére a közelmúltban egy rendőrhöz is becsöngetett.

HavariaPress HavariaPress


Homokos csalót kapott el a rendőrség
 

Homokos csalót kapott el a rendőrség

Réz-alumínium hűtőket adott el egy színesfém-kereskedésnek egy férfi, ám a hűtők elkalapált lamellái olajos homokkal voltak feltöltve. A férfi 110 000 forint anyagi kárt okozott.

hvg.hu hvg.hu



Hogyan lehet védekezni a munkahelyi visszaélés ellen?
 

Hogyan lehet védekezni a munkahelyi visszaélés ellen?

Az új munkatársak megbízhatóságának mérése minden vállalatnál, minden munkakörben fontos igény, de a visszaélések „szabad szemmel” egyáltalán nem, míg a ma használt egyszerűbb felmérési módszerekkel legfeljebb 50 százalékos pontossággal jelezhetők előre.

hvg.hu hvg.hu