Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

Esélyt sem adott másnak a Kaliforniai álom a Golden Globe-on

A nyitánytól a végéig uralta a Golden Globe-gálát a Kaliforniai álom: mind a hét kategóriát megnyerte, amelyben jelölték, így most már egyértelműen a legnagyobb Oscar-esélyessé lépett elő. A színészi kategóriákban óriási meglepetéseket hozott az est, a sorozatok versenyét pedig az újoncok és a britek uralták.

hvg.hu Kult

Díj nélkül maradt a Mad Men az idei Emmy-díjkiosztón

A nagy esélyes, a 17 kategóriában jelölt Mad Men (Reklámőrültek) című sorozat az idei Emmy-díjkiosztón végül egyetlen díjat sem zsebelt be, az este nyertese az Egyesült Államok terrorellenes harcáról szóló Homeland volt.

hvg.hu Kult

Kiosztották a díjakat a Verzió Filmfesztiválon

A vasárnap véget érő 8. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon az 1500 eurós Verzió-díjat a közönség szavazatai alapján Az ősz aranya – Autumn Gold című, 2010-ben készült osztrák-német alkotás nyerte el, amelynek rendezője Jan Tenhaven.

Erdélyi Zsolt: Az Index válasszon magának új főszerkesztőt

Erdélyi Zsolt: Az Index válasszon magának új főszerkesztőt

A magyar felnőttek háromnegyede még mindig viseli az arcmaszkot

A magyar felnőttek háromnegyede még mindig viseli az arcmaszkot

Jártak-e ufók Nagykanizsa határában, és ez miként hat az aratásra?

Jártak-e ufók Nagykanizsa határában, és ez miként hat az aratásra?

Szlávik: Csalóka a napi 5-10 regisztrált koronavírus-fertőzött

Szlávik: Csalóka a napi 5-10 regisztrált koronavírus-fertőzött

"Semmiképp sem Mészáros ellen lázadnék" - Nagy Feró a HVG Teraszon

"Semmiképp sem Mészáros ellen lázadnék" - Nagy Feró a HVG Teraszon

Több mint tízezer éves okkerbányára bukkantak a víz alatt

Több mint tízezer éves okkerbányára bukkantak a víz alatt

Ez történt: figyelmeztetést tett közzé az Anonymous

Ez történt: figyelmeztetést tett közzé az Anonymous

400 millió munkahellyel végzett a koronavírus

400 millió munkahellyel végzett a koronavírus

A címlapról ajánljuk