#demonstráció



Abony retteg
 

Abony retteg

Békés demonstrációt szerveznek és petíciót írnak az abonyiak, hogy tiltakozzanak egy helyiek életét megkeserítő bűnbanda tagjainak szabadlábra helyezése ellen. A demonstrációt már bejelentették, a petíciót, amit már eddig is több százan írtak alá, kedd délelőtt 11 órakor adják át. A néma tüntetés Cegléden lesz a Kossuth téren.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző

Élőlánccal védenék a romákat Hejőszalontán
 

Élőlánccal védenék a romákat Hejőszalontán

Élőláncot alkotva próbálják megóvni a hejőszalontai romákat a Facebook közösségi portálon szerveződő civilek a holnapi Jobbikos demonstráción. A párt megint "cigánybűnözésről" beszél, és egy nemrég történt gyilkosságra hivatkozva szervez fáklyás felvonulást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző

Elmarad a hajdúhadházi „polgárőr” demonstráció
 

Elmarad a hajdúhadházi „polgárőr” demonstráció

Ismeretlenek zaklatják a Hajdú-Bihar megyei roma önkormányzat alelnökét, mióta bejelentette, hogy ellentüntetést szerveznek, ha a Jobbik vagy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházon demonstrál. Egyelőre úgy tűnik, hogy senki nem akar a városba vonulni – jelenti a Roma Sajtóközpont.

Roma Sajtóközpont Roma Sajtóközpont


A Belügyminisztérium szerint indokolatlan tüntetéssorozat készül
 

A Belügyminisztérium szerint indokolatlan tüntetéssorozat készül

A Belügyminisztérium érthetetlennek és indokolatlannak tartja a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei által április 9-től meghirdetett demonstrációsorozatot. A tárca szerint semmi sem veszélyezteti a rendőrök, tűzoltók és börtönőrök hivatását.

MTI MTI

Utcára mennek a melegek az új alkotmány miatt
 

Utcára mennek a melegek az új alkotmány miatt

Április 15-én Budapesten tüntetnek a magyar leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) jogait képviselő civil szervezetek, tiltakozva az alkotmánytervezet házasságra vonatkozó passzusa és egyéb, általuk diszkriminatívnak tartott koncepciói ellen - tudatták a szervezetek képviselői közös sajtótájékoztatójukon.

MTI MTI



Gyöngyöspataiak azt kérik, senki ne menjen tüntetni
 

Gyöngyöspataiak azt kérik, senki ne menjen tüntetni

A helyi roma vezetők arra kérik a roma és jogvédő szervezetek vezetőit, hogy ne tartsanak demonstratív felvonulást a településen. A gyöngyöspatai romáknak hosszú távú segítségre, munkahelyekre azonban szükségük lenne, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hétfőn a helyi közmunkaprogram bővítését ígérte nekik.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző




Április 9-ére nemzetközi demonstrációt szerveznek Budapesten a szakszervezetek
 

Április 9-ére nemzetközi demonstrációt szerveznek Budapesten a szakszervezetek

Április 9-én minden eddiginél nagyobb nemzetközi demonstrációra készülnek a hazai szakszervezetek, sok ország érdekvédelmi küldöttei is tüntetnek majd Budapesten. Az érdekképviseletek a nyugdíjak és a nyugdíjas évek biztonságáért, a munka világát érintő döntések előtti szakmai egyeztetések követeléséért hívják utcára az embereket - tájékoztatott pénteken a vegyipari szakszervezet (VDSZ).

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző


Hol és miért tüntet a magyar idén tavasszal?
 

Hol és miért tüntet a magyar idén tavasszal?

Ahogy melegszik az idő, egyre több időt töltünk a szabadban, és bőven akadhatnak köztünk olyanok, akik transzparenseket is szívesen magukkal visznek. Listánkon számba vesszük, mekkora az esélye, hogy egyes ügyek miatt idén tavasszal tüntetéseket, demonstrációkat szervezzenek itthon.

hvg.hu hvg.hu


Egy egész malackondát hajtanának a Parlament elé
 

Egy egész malackondát hajtanának a Parlament elé

A sertéságazatban kialakult válsághelyzet miatt több tucat malacból álló kondát akarnak a Parlament elé hajtani tiltakozásképpen a sertéstartók március végén. A tenyésztők szerint a magas takarmányárak miatt minden felnevelt disznón 7-8000 forintot veszítenek.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző