Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő megfogalmazása szerint "szerecsenmosdatást és hangulatkeltést" folytat a Délmagyarország című szegedi napilap azzal, hogy "ártatlan bárányként" mutatja be a Sipos-tanya erőszakos bűncselekményeket elkövető roma lakóit.
A napilap csütörtöki számában arról írt, hogy a politikus, mintegy harminc tagú baráti társaságával vasárnap harci indulókat énekelve vonult egy dóci tanya elé, ahol egy a gyermekeit egyedül nevelő férfi él. A 49 éves Sipos Sándor elmondása alapján a társaság katonai alakzatba rendeződve, harci indulókat énekelve, kancsikát csattogtatva vonult a háza felé, szerinte a jobbikosokat végül a helyszínre érkező "busznyi" rendőr tolta vissza. A férfi az eset után rendőri védelmet kért.
Zagyva György Gyula, Toroczkai Lászlóval, a Csongrád megyei közgyűlés jobbikos tagjával közösen írt közleményében kifejti: az elmúlt hetekben egy "magyar családnak" segítettek újjáépíteni a belvíz miatt összedőlt házát, majd egy szomszédos tanyára meghívták őket egy "teára és egy zsíros kenyérre", ahonnan, mint fogalmaznak, sétáltak egyet.
Az ellenzéki politikus szerint nem igaz, hogy a rendőrség tolta el őket a tanyától, hanem önszántukból fordultak vissza, a rendőrség pedig csak később, egy útkereszteződésben igazoltatta néhányukat.
Kiemelik: Sipos Sándort és rokonságát már több alkalommal büntették súlyos, erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt, a férfinak pedig "bűnöző életmódot folytató" felnőtt korú gyermekei is vannak. Zagyva és Toroczkai megdöbbentőnek nevezi, hogy a vasárnapi, sérüléssel nem járó "sétájukról" beszámoló Délmagyarország korábban nem adott hírt arról, hogy "2008 májusában a Sipos Sándor rokonságához tartozó négy férfi szétverte, kirabolta a helyi sörözőt és elhurcolta, majd megerőszakolta az ott dolgozó 22 éves, kétgyermekes fiatalasszonyt".
A jobbikos politikusok szintén kifogásolják, hogy a lap akkor sem tájékoztatott, amikor tavaly ugyanennek a - mint írják - "mellesleg roma" családnak a tagjai megtámadtak, majd gépkocsikkal üldözőbe vettek kampánygyűlésről távozó jobbikosokat, akik a sokszoros túlerő ellen a sándorfalvi rendőrségig menekültek. Zagyva és Toroczkai kijelentik, a jövőben nem tűrik, hogy "néhány család terrorizálja a környékbeli magyarokat". A politikusok emellett leszögezik, hogy valóban demonstrálnak majd Homokpusztán, amennyiben a "fenyegetőző, erőszakoskodó családok nem hagyják abba a terrort".
Az LMP csütörtökön közleményben szólította fel Zagyva György Gyulát, hogy adja vissza parlamenti mandátumát, mivel vasárnapi cselekedete alapján méltatlanná vált az országgyűlési képviselőségre. A politikusok erre úgy reagáltak, hogy fel sem merült bennük a lemondás, hiszen szerintük csak azt tették, amiért megválasztották őket, vagyis segítenek a magukra hagyott embereknek.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője az esettel kapcsolatban az MTI-nek az mondta: sem a párt, sem pedig az országgyűlési frakció nem foglalkozik az üggyel, mivel az említett esemény nem jobbikos rendezvény volt.
A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőri intézkedés alapján garázdaságra lehet következtetni, de a történtek részleteinek tisztázására további intézkedések szükségesek. A megkeresésben hivatkozott "demonstráció" eddig nem igazolható - idézi a rendőrségi közleményt a Délmagyarország.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.