MTI Gazdaság

Equilor: a rögzített árfolyam 300 milliárd veszteséget jelentene az OTP-nek

A devizahitelek arányának csökkenésén keresztül Magyarország nemzetközi megítélésnek javulását hozhatná az Equilor Befektetési Zrt. szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP frakciójának javaslatát, amely szerint a devizahiteleseknek lehetővé tennék adósságuk rögzített árfolyamon történő végtörlesztését. A lépésnek azonban komoly ára van, amit a tervek szerint kizárólag a bankok viselnének.

MTI Itthon

MSZP: több segítség kell a devizahiteleseknek

Az MSZP elégtelennek tartja a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítésére hozott kormányzati intézkedéseket. Józsa István szocialista képviselő szerint a Mol-pakett megvásárlására költött 500 milliárd forintot inkább a devizahitelesek támogatására kellett volna fordítani.

MTI Gazdaság

Nincs elég munkahely Ócsán, várják a beruházókat

Szeptember végéig elkészülnek az ócsai szociális lakóteleppel összefüggő szakértői anyagok és a területrendezési tervek, így a jövő tavasszal átadhatják az első ütem nyolcvan házát. A beköltöző devizahitelesek a térségbe irányított hazai és külföldi cégeknél kaphatnak munkát – tájékoztatott Ócsa alpolgármestere pénteken.

MTI Gazdaság

A 75 év feletti devizahiteleseknek is fizetniük kell

Egy összegben, a futamidő végén, vagy előtörlesztéssel a korábbi években lesznek kénytelenek rendezni a hitelkeret-szerződésükből még hátralévő összeget azok a devizaadósok, akik még azelőtt betöltik a 75. életévüket, hogy a hitelük futamideje lejárna – írta csütörtöki számában a Népszabadság a Nemzetgazdasági Minisztériumra hivatkozva.

MTI Gazdaság

Devizahitelek: a kormány döntött a törlesztőrészlet számításáról

A devizahiteleknél az árfolyamrögzítés – maximum 36 hónapos időszakra szóló – lejárta után a gyűjtőszámlán felgyülemlett adósság havi törlesztőösszege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszak alatti utolsó törlesztőrészlet összegének 15 százalékát. Emellett a devizakölcsönök törlesztése a mindenkori árfolyamon történik – olvasható a kormany.hu-n.

InfoRádió Gazdaság

Orbán megszólalt, a közhangulat negatív maradt

A kormány kötött pályán mozog, míg az ellenzéki pártok felvetései egybevágnak a devizahitelesek megsegítéséről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője. Hann Endre, a Medián ügyvezetője szerint a komoly bejelentések későbbre halasztásaként is értelmezhető a miniszterelnök szerdai beszéde.

hvg.hu Gazdaság

Orbán megjegyzése segíthet a devizahiteleseknek

Orbán Viktor szerdai beszédében tett egy megjegyzést, ami a portfolio.hu cikke szerint akár jelentősen enyhítheti a devizahitelesek terheit, ha igénybe veszik a 180 forintos árfolyamrögzítést.

InfoRádió Gazdaság

Mellár: ne feledkezzünk meg a forinthitelesekről!

Az árfolyamrögzítés nem elegendő segítség a bajba jutott hitelesek számára, ugyanis nagyon sokan forintban adósodtak el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár. Szerinte a kormánynak ezt a problémát is kezelnie kell a belső piacok fellendítése érdekében. Beszélt arról is, hogy az elmúlt hetekben kialakult világgazdasági helyzet nem új válság, hanem a 2008-asnak a következménye, az akkor érintett országokban szükség van költségvetési kiigazításokra.

MTI Gazdaság

Nemzeti kríziskezelőt akar a Jobbik

A Jobbik azt szeretné, ha a devizahitelezés teljes rendszerét állami ellenőrzés alá vonnák – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

MTI Gazdaság

A bankszövetség szerint "senki nem vállalhatja egyedül a terheket"

A jelzáloghitel-problémák megoldásában érdekelt három szereplőnek – a hitelfelvevőknek, a bankoknak és a kormányzatnak – szorosan együtt kell működniük; ma egyik szereplő sincs abban a helyzetben, hogy a válság következményeit egyedül magára vegye, a felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni – hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.

MTI Gazdaság

Horvátországban is téma a devizahitelesek megsegítése

A devizahitelesek problémáinak mielőbbi megoldását sürgette csütörtökön a horvátországi NHS független szakszervezeti szövetség a miniszterelnöknek, a nemzeti bank elnökének, valamint a kereskedelmi bankok elnökeinek küldött nyílt levélben.

MTI Gazdaság

Sokáig velünk marad a brutális frankárfolyam

Rövid távon nem várható a svájci frank látványos gyengülése, így a korábban becsültnél többen vehetik igénybe az árfolyam-rögzítési lehetőséget, és bár az árfolyamkülönbség a konstrukció kidolgozása óta jelentősen nőtt, a Bankszövetség szerint a bankok képesek lennének a vártnál nagyobb gyűjtőszámlahiteleket is biztosítani.

1 2 3 4 5
Fittipaldi helyettesíti a megégett Grosjeant a következő F1-es futamon

Fittipaldi helyettesíti a megégett Grosjeant a következő F1-es futamon

Orbán: Németország pénzt keres az uniós tagságunkon

Orbán: Németország pénzt keres az uniós tagságunkon

Tokió 2020: 1,9 milliárd dollárba kerülhet az olimpia halasztása

Tokió 2020: 1,9 milliárd dollárba kerülhet az olimpia halasztása

392 ezer forintos átlagkeresetet mért a KSH

392 ezer forintos átlagkeresetet mért a KSH

Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

Exkluzív, kifinomult és trendi: így néz ki az autózás fine diningja

Exkluzív, kifinomult és trendi: így néz ki az autózás fine diningja

Csak nőkből fog állni Biden kommunikációs csapata

Csak nőkből fog állni Biden kommunikációs csapata

Kepes András lemondta a PIM-es könyvbemutatóját Demeter Szilárd miatt

Kepes András lemondta a PIM-es könyvbemutatóját Demeter Szilárd miatt

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával