Ledoktorált filozófiából a digitális polgári körök szakértője
Partos Bence az elmúlt egy évben nemcsak a Fidesz választási kampányán dolgozott, hanem a saját jövőjén is.
Partos Bence az elmúlt egy évben nemcsak a Fidesz választási kampányán dolgozott, hanem a saját jövőjén is.
HVG
A Nemzeti Ellenállás Mozgalomnak két dolgozója maradt a választás előtti hatvanból.
HVG
A digitális honfoglalás a választás éjszakáján, úgy tűnik, véget ért a Fidesz részéről. Úgy tűnik azonban, hogy Orbán Viktor a hallgatással többet tesz az ügy érdekében, mint korábbi aktív posztolásával, a választási vereséget feldolgozni vágyó DPK-tagok ugyanis április 12-e óta aktívabbnak tűnnek, mint előtte voltak.
Orbán Viktoré és az amerikai alelnök kedden az MTK Sportparkban tart nagygyűlést, a rendezvényre hétfő délután még toborozzák a résztvevőket.
HVG
Hiába hirdetett Orbán Viktor digitális honfoglalást és hozott létre erre a célra több Facebook-csoportot is, úgy tűnik messze elmaradnak a Tisza Párttól – igaz, a kampány végére fordulva valamit tudtak faragni a hátrányból.
HVG
"Átbeszéljük, hogyan állunk jelenleg és mi vár még ránk," ígéri a miniszterelnök.
HVG
Radics Gigi és Nagy Adri sem állt színpadra az első gyűlésen, jóllehet a szerződésben szerepel a gázsijuk.
HVG
A szerződést Magyar Péter hozta nyilvánosságra.
HVG
A miniszterelnök azt is elmondta a békéscsabai DPK-gyűlésen, hogy „ha kijött a zsákból a háború, nem tudod visszatuszkolni.”
HVG
A miniszter a békéscsabai DPK-gyűlésen tett hitet az élelmiszeripar helyi fejlesztése mellett.
HVG
A rezsivonaton nincsen fék.
HVG
Orosháza és térségének országgyűlési képviselője bemutató szöveget is írt a Facebookra Farkas Zoltánról, ám a bejegyzése már nem elérhető.
HVG
Az app A béke hangja nevet kaphatja és egy sor adatot meg kell majd adnia a felhasználóknak.
HVG
Bezuhant az ipari termelés és az építőipar, és a kormány inflációs ígérete sem teljesült, de a Digitális Polgári Körök tagjainak írt miniszterelnöki levél másra fókuszál.
HVG
Karácsony előtt volt az utolsó békegyűlés, de most újraindul a Digitális Polgári Körök szervezte Fidesz-kampánygyűlés.
HVG
A fitneszguru házaspár még ősszel megalapította a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kört, és kijelentették, hogy az mentes a politikától, mert „az egészségmegőrzés ideológiákon átívelő küldetés”. Persze érdekes lenne elképzelni, milyen lenne egy testnevelésóra a parlamentben, ha esetleg Kövér László pénzbüntetés helyett fekvőtámaszokat osztana ki, ha a GDP mellett a BMI alakulását is követnék a képviselők, és Nagy Márton nevet változtatna.
Az év utolsó dupla országjárása Szegedre érkezett, ahol délelőtt a Digitális Polgári Körök Háborúellenes Gyűlésén felszólalt Áder János egykori köztársasági elnök, de volt Lázárinfó is Orbánnal, ahol a közönség tehette fel a kérdéseit. Magyar Péter ismét a nyílt utcára hívta a Tisza Párt szimpatizánsait, ahol a párt határon túl született magyar képviselőjelöltjei is felszólaltak. A résztvevőket arról kérdeztük, milyennek értékelik 2025-öt, de szóba került a Szőlő utcai botrány és Lázár János szlovákozása is.
Öt hétvége, öt vidéki nagyváros – véget ért a Digitális Polgári Körök országjárása. Mohácson ugyan egyedül volt a kormánypárt, de Győrben, Nyíregyházán, Kecskeméten és Szegeden Magyar Péter is színpadra állt. A Fidesz kordonok mögött, előre regisztrált nézőknek, a Tisza Párt szabadtéren, bárki számára látogatható rendezvényeken szólította a szavazókat. De ki csinálta jobban? Ranschburg Zoltán politikai elemzőt kérdeztük.
A fideszesek azt a luxust is megengedhetik maguknak, hogy jótékonykodjanak a bevételből, a legnagyobb ellenzéki párt kifejezetten támogatói bevételnek tekinti a merchandise-ból származó pénzt.
HVG