Priuszt kap, akit egy évben kétszer kapnak füvezésen
Akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik azt a drogfogyasztót, aki ellen két éven belül már indult eljárás kábítószer-használat miatt - írja a Népszava.
Akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik azt a drogfogyasztót, aki ellen két éven belül már indult eljárás kábítószer-használat miatt - írja a Népszava.
Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást egy szolnoki férfi ellen a rendőrség, miután kábítószergyanús anyagokat találtak két családi házban a városban - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A rendőrség eljárást folytat és kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett öt embert, aki összefüggésbe hozható a napokban elhunyt drogfogyasztó fiatalok rejtélyes halálával - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A rendőrség vizsgálatot indított, hogy kiderítse, kábítószer okozta-e két Fejér megyei fiatal halálát vasárnap és hétfőn. Az esettel kapcsolatban egy férfit és egy nőt őrizetbe vettek – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedd hajnalban az MTI-vel.
Felesége után a híres amerikai rockzenész, Lou Reed is megszólalt májátültetésével kapcsolatban: honlapján úgy fogalmazott, hogy "nagyobbnak és erősebbnek" érzi magát, mint valaha.
Mégsem a biztonsági őrök használják el a hiányzó naptejeket.
A közepesnél nagyobb mennyiségben volt jelen az ex-megasztáros Gáspár Laci szervezetében a kati nevű kábítószer a drogteszt szerint – írja a Blikk. Ez a szakértő szerint azt jelenti, hogy a vérvételt megelőző 24 órán belül fogyasztott belőle nagyobb mennyiséget.
Továbbra is a marihuána a legnépszerűbb drog Szlovákiában, az indiai kendert kipróbáló középiskolások aránya 16 év alatt a háromszorosára nőtt - közölte a szlovák egészségügyi tárca kedden.
Élen járnak a marihuánafogyasztásban a cseh fiatalok. A 15-16 éves korosztály 42 százaléka próbálta már ki a kendert, ami a legnagyobb arány az európai uniós országok között. Prágában kedden ismertették a drogfogyasztást figyelő európai központ legújabb jelentését.
Mázsaszámra foglaltak le kábítószert kéthetes akciójuk idején a rendőrök Közép- és Délnyugat-Kínában - jelentette a kínai média hétfőn.
Összesen negyvennyolc kilogramm kábítószert találtak a rendőrök egy albán férfi kocsijában a röszkei határátkelőhelyen.
Két kilogramm marihuánát találtak egy szerbiai járműben a rendőrök és a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen szerdán késő este.
Összesen huszonkilenc csomag kábítószert foglaltak le a zuglói rendőrök egy közbiztonsági razzián – ezt közölte az önkormányzat szerdán.
A tűcsereprogram hétmillió forintos kiegészítő támogatásáról döntött Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára - közölte a tárca hétfőn.
Az ópium alapanyagául szolgáló mákkal bevetett afganisztáni területek növekedése az egész világ problémája, és nem lehet egyetlen országot okolni érte – ezt mondta az afgán külügyminiszter kedden Tallinnban. Zalmai Raszúl szerint a nemzetközi kábítószer-kereslet is felelős a törvénytelen afganisztáni drogtermelésért
Kis mennyiségű kábítószert talált a svéd rendőrség azon az autóbuszon, amelyet Justin Bieber kanadai popénekes koncertkörútján használ.
Összesen tizenöt kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök Budapesten, és őrizetbe vettek négy vietnami állampolgárt – közölték csütörtökön.
Megtámadott, s kirabolt egy drogot áruló férfi egy fiatalembert Mosonmagyaróváron. A támadót és társát a rendőrök elfogták.
Komolyabb szerepe lehet a drogügyben a volt megasztáros Gáspár Lacinak, mint amennyit eddig sejteni lehetett. A Blikk szerint kereskedett is a Kati nevű droggal.
Rekord mennyiségű, összesen 36,2 kilogramm heroint találtak az északnyugat-kínai Ninghszia-Hui autonóm területen.