#ebolajárvány




Az ebola gyógymódját keresik Genfben a top szakemberek

Az ebola-fertőzésből felgyógyultak vérének felhasználását is megvitatják mint lehetséges kísérleti kezelési módszert azon a csütörtökön kezdődött genfi tanácskozáson, amelyre az Egészségügyi Világszervezet mintegy 200 szakembert hívott meg, hogy véleményt cseréljenek a nyugat-afrikai ebolajárvány feltartóztatására bevethető leghatékonyabb gyógymódokról.

MTI






Szenegált is elérte az ebola-járvány

Szenegálban is regisztráltak ebolás beteget, a fertőzött egy egyetemista, aki a szomszédos Guineából származik, vagyis onnan, ahol az első ebolás eseteket jelentették. A fiatal férfit a főváros, Dakar egyik kórházába szállították.

MTI

Elkészült az ebolavírus genetikai térképe

A kórokozó a korábbi ebolatörzsekhez képest több mint 300 alkalommal esett át mutáción. A genetikai kódon mintegy ötven olyan helyet találtak, ahol a vírus megváltozott a járvány kitörése óta. Egyelőre nem tudják, mit jelentenek ezek a mutációk, de remélik, ezt is sikerül megfejteni.

MTI