Menesztették Kötelesék edzőjét
A közelmúltbeli gyenge eredmények miatt menesztették posztjáról Mario Beent, a kapus Köteles Lászlót is foglalkoztató belga KRC Genk labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
A közelmúltbeli gyenge eredmények miatt menesztették posztjáról Mario Beent, a kapus Köteles Lászlót is foglalkoztató belga KRC Genk labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Edzőváltás lesz a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kaposvári Rákóczi együttesénél, távozik ugyanis posztjáról Prukner László – írják a klub honlapján.
Új edzővel tér vissza csaknem féléves kényszerpihenője után Marija Sarapova, az oroszok négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszsztárja.
Ottmar Hitzfeld, a 2014-es világbajnokságra kijutott svájciak szövetségi kapitánya abbahagyja az edzősködést a brazíliai torna után.
Százötvennégy szakember került be a kiemelt edzői programba, amelynek első szerződéseit kedden írták alá ünnepélyes keretek között a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB).
Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője azt mondta, hogy azért küldték haza a barcelonai vizes vb-ről, mert úgy tűnt, kiújult a gyomorfekélye, de szerinte ezen nem fog múlni az úszóklasszis teljesítménye Barcelonában. Sajtóhírek arról szólnak, hogy az edzőnek alkoholproblémái vannak, erről ő maga is beszélt a hvg.hu-nak az olimpia után.
„Az ideiglenes szakemberhiány” miatt néhány évig felsőfokú végzettségű sportoktatók vagy edzők is tarthatnának testnevelés órákat az iskolákban – így módosítaná a nemzeti köznevelésről szóló törvényt a fideszes Pokorni Zoltán. A parlament oktatási bizottságának elnöke egy ideig azt is megengedné, hogy heti egyszer két órát összevonhatnának ott, ahol nem tökéletesek még a feltételek.
Tizenöt nap börtönbüntetést kapott egy kanadai hokis utánpótlás-edző, amiért szándékosan elgáncsolt két gyereket egy mérkőzés utáni kézfogáskor.
Német sajtóértesülés szerint menesztették Mike Büskenst, a Varga Józsefet és Stieber Zoltánt foglalkoztató SpVgg Greuther Fürth labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Ideológiai okokból nem szerződtette másodedzőnek Salva Ballestát a spanyol élvonalban szereplő Celta Vigo labdarúgóklub.
Komoly vádak érték az egyik legnevesebb jégkorongklub serdülő- és kölyökkorosztályának vezetőedzőjét - adta hírül a Blikk. A 48 éves férfit azzal vádolják szülők, hogy fogdossa 12-19 éves lány tanítványait. Az edző ellen nyomoz a rendőrség.
Nem büntetik meg Mario Balotellit, a Manchester City olasz labdarúgóját, aki a csapat csütörtöki edzésén kapott össze edzőjével, Roberto Mancinivel.
Menesztette Avery Johnson vezetőedzőt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brooklyn Nets.
Mindössze ötvenhét napig volt az angol labdarúgó másodosztályban szereplő Blackburn Rovers vezetőedzője Henning Berg.
Azonnali hatállyal szerződést bontott Huub Stevens vezetőedzővel a német labdarúgó-bajnokságban gyengélkedő Schalke.
Az osztrák Neno Asceric a legesélyesebb jelölt a magyar bajok Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzői posztjára.
A Bundesligában szereplő Hoffenheim labdarúgócsapatának vezetősége hétfőn délután hivatalosan is megerősítette azt a korábbi sajtóértesülést, hogy menesztette Markus Babbel vezetőedzőt.
A holland szakvezető az idény végén letölti mandátumát az Anzsi Mahacskalánál. Sikeres pályafutásának ekkor fog végleg véget vetni. Idősnek érzi magát a folytatáshoz.
A belga Franky Vercauterent nevezték ki szerdán a labdarúgó Európa Ligában a Videotonnal azonos csoportban szereplő portugál Sporting Lisboa vezetőedzőjének.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) meghívására kedden Budapestre érkezik Mike Kadar, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Pittsburgh Penguins erőnléti edzője, aki már évek óta együtt dolgozik például a világsztár Sidney Crosbyval.