Dárdai: Sok minden szétcsúszott a válogatottnál
A korábbi szövetségi kapitány szerint az új szakvezetőnek össze kell rántania a csapatot, amelyik akár csoportgyőztes is lehet a Nemzetek Ligájában.
A korábbi szövetségi kapitány szerint az új szakvezetőnek össze kell rántania a csapatot, amelyik akár csoportgyőztes is lehet a Nemzetek Ligájában.
A Magyar Műugró Szövetség versenyirodája "nem működőképes", így a sportágban rendhagyó módon idén nem rendeznek egyetlen korosztályban sem országos bajnokságot.
Idén immár 60. alkalommal szavaznak az év legjobb sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai.
A Ferencváros trénere azon háborodott fel, hogy csapatának a mérkőzésnek otthont adó stadion egy eldugott helyiségében kellett öltöznie.
Cseh László sérülése ellenére sem hagyta ki múlt héten a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságot, mert az a decemberi Európa-bajnokságra való felkészülés tervezett része volt.
Március óta kórházban ápolták az edzőt, aki olimpiai bajnoki címhez segítette Gyurta Dánielt és Risztov Évát is.
Egyelőre nem hosszú távú együttműködésről állapodott meg Novak Djokovic és Andre Agassi.
Súlyos betegségen van túl, ezért kihagyja az idei szezont Douchev-Janics Natasa.
Elváltak a tizenkétszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező Novak Djokovic és edzője, Boris Becker útjai.
Leragasztotta a gyerekek száját, fogvájóval szurkálta őket és egyiküknek a jobb lábára is rátaposott egy jászberényi hokiedző – számoltak be a szülők. Az RTL Híradó szerint a történtek miatt az edzőt elküldték, és lemondott a szakosztály teljes vezetősége. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított az ügyben.
A klub kedden éjszaka jelentette be a 42 éves Vincenzo Montella szerződtetését, akinek a megbízatása július elsejétől lép életbe.