#egyház

Egyházat alapított a győri fémmaffia feje

A múlt hét elején felszámolt győri fémhulladék-kereskedő, adócsaló bűnszervezet feje roma keresztény egyházat alapított. Harrach Péter szerint az új egyházügyi törvény majd leválasztja a "bizniszegyházakat".

HavariaPress


Kiegészíti az egyházak egy százalékait a kormány

A kormány a költségvetés 0,9 százalékára egészítené ki az egyházi egy százalékokat - olvasható az Országgyűlés honlapján. A rendelkezést az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatba tették bele.

MTI

Az új Bond-filmmel van tele a Vatikán hivatalos lapja

A Vatikán hivatalos lapja nem is egy, hanem rögtön öt cikket közölt a legújabb James Bond filmről. A 007 - Skyfall című film elismerő kritikát kapott a l'Osservatore Romano legfrissebb számában, amely az elmúlt fél évszázadban készült 23 Bond-film egyik legjobbjaként emlegette az alkotást.

MTI



Jézusnak felesége volt egy kopt írás szerint

Kopt nyelven íródott négy szó egy 4. századi papirusztöredéken szolgáltatja az első bizonyítékot arra nézve, hogy a korai keresztények némelyike nősnek hitte Jézust - a korábban ismeretlen evangéliumról a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján számoltak be Rómában.

MTI

Pápai inas: az egyház tele van korrupcióval

A vatikáni titkok kiszivárogtatásáért felelőssé tett pápai komornyik azt vallotta a vizsgálóbíró előtt, hogy "az egyházban mindenhol rosszat és korrupciót látott", ezért határozta el magát a cselekvésre.

MTI

Az ombudsman elkaszálná az egyházügyi törvényt

Az egyházügyi törvény egyes rendelkezései miatt az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman. Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint több ponton is ellentétesek a hatalommegosztás elvével, a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint jogorvoslathoz való joggal az egyházak elismerését szabályozó törvényi rendelkezések.

MTI




Beintettek az egyházak: mit szól a Fidesz-KDNP?

Levélben utasította el a kormányzati kommunikációs államtitkár kérését a nemzeti összetartozás napja alkalmából három történelmi egyház. Kovács Zoltán azt szerette volna, zúgjanak a harangok június 4-én, az érintett egyházi vezetők megüzenték: a harangok akkor zúgnak, amikor ők jónak látják. A Fidesz-KDNP képviselőit kérdeztük, hogy mit szólnak ehhez.

hvg.hu

Két iskolát adnak át egyházaknak Pécsett

Pécsett két oktatási intézmény kerül egyházi fenntartásba ősztől – így döntött a megyeszékhely közgyűlése csütörtökön, rendkívüli ülésén. A határozat értelmében a következő tanévtől a Széchenyi István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Sportiskola a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásába kerül, a Török István utcai általános iskolát pedig a Pécsi Egyházmegyének adja át a pécsi önkormányzat.

MTI






Tömeges esküvőt rendezett egy dél-koreai szekta

A világ különböző pontjairól érkező 2500 pár kötötte össze életét vagy erősítette meg korábbi fogadalmát szombaton egy dél-koreai stadionban az Egyesítő Egyház alapítójának, Szun Mjung Munnak az áldásával. A 92 éves Mun és felesége "szentelt vízzel" is meghintette a színpadra hívott párokat és egyesítette őket a házasság kötelékében.

MTI