Néma, elnémított, titoktartó. Ezt a három, gyakran nehezen elkülöníthető hozzáállást kell ismernie és figyelembe vennie annak, aki az egyház és az egykori államhatalom kapcsolatának boncolgatásába kezd – derült ki a hvg.hu által megkérdezett, különböző felekezetű egyházi vezetők, történészek és papok válaszaiból.

Német példa, hazai ellenállás

Joachim Gauck jelenlegi német államfő, korábban evangélikus lelkész a német ügynökmúlt feltárásának kulcsfigurája, aki az újraegyesítés után, az NDK állambiztonsági szolgálatának iratait feltáró hivatal elnöke volt 2000-ig. Hazai kormánypárti politikusok többször hivatkoztak az egyházi vezetők érintettségére, amikor az állami ügynökmúlt tisztázásának kérdése napirendre kerül, mások az egyházak némaságát kérik számon. A hvg.hu arról kérdezte a magyarországi egyházak képviselőit, ők hogyan viszonyulnak az egyházi és állami ügynökmúlthoz.

Joachim Gauck német államfő. Egyházak vörös háttérrel

AP / dapd, Torsten Silz

Legutóbb az egyházi ügynökök kérdése a február 20-án leszavazott, LMP által beterjesztett törvénytervezet miatt került napirendre. A javaslatot még december elején nyújtotta be Schiffer András, az ellenzéki párt azóta lemondott frakcióvezetője. Az LMP a törvénnyel teljes egészében megismerhetővé akarta tenni az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. A tervezetet még vitára sem bocsátotta az Országgyűlés, ám kormánypártok akkor sem voltak egységesek. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus (köztük Balog Zoltán, Bencsik János, Gulyás Gergely és Hoffmann Rózsa) igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus pedig tartózkodott. Orbán Viktor nemmel voksolt, Lázár János jelen volt, de nem vett részt a szavazásban.

L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke március elején, frakciógyűlésen szállt szembe pártja álláspontjával. Igaz, csak időlegesen. Úgy tudjuk, eleinte arról beszélt: a Fidesz sem a saját, sem az egyház soraiban lévő egykori ügynököket vagy titkosszolgálati tartótiszteket nem védelmezheti, a Fidesznek mindenáron fel kell vállalnia a múlttal való szembenézést. Később L. Simon nyilvánosan már úgy nyilatkozott, hogy a párt egységes álláspontot képvisel az ügynöktörvénnyel kapcsolatban.

Előbb a túszejtőket, aztán a túszokat

„Nem lehet úgy beszélni az egyházi személyiségek érintettségéről, hogy ne azzal kezdjük: a rendszer valódi korifeusai, tehát akik valóban az egészet működtették, és akik az egyházi személyeket beszervezték és beszámoltatták, azok sok esetben demokratikus legitimációval ma is a magyar közélet részei” – nyilatkozta korábban Prőhle Gergely a hvg.hu-nak adott interjújában.

Megszólalóink egyik része szerint nem lehet addig felelősségre vonni az egyházak beszervezett ügynökeit, ameddig az egykori ügynökhálózatok tényleges mozgatóinak nevét nem hozzák nyilvánosságra. Mások szerint mindez nem jelenthet kibúvót az alól, hogy a közelmúlt szálait, amelyek máig hatással vannak az egyházakra és a közéletre, ne próbálják meg kibogozni.

Egy neve elhallgatását kérő, gyakorló ortodox lelkész szerint „nem illő a túszokat kutatni addig, ameddig a túszejtőket nem vonjuk felelősségre”. Álláspontja szerint az lenne „a becsületes sorrend”, ha először neveznénk meg azokat, akik hatalmon voltak és kényszerítették vagy behálózták a papokat. „Ha behívtak raportra, menni kellett. Moszkvában a KGB-hez, itt az ÁVH-hoz. Nem lehetett ellentmondani. És az összes moszkvai püspök, ha nem akarta, hogy bezárják a templomát, köteles volt a KGB utasítására jelentést írni. Én testközelből láttam az eseményeket, engem is behívott az ÁVH, megpróbáltak lebeszélni a papi pályáról, nem sikerült nekik. Nekem szerencsém volt, elengedtek.”

Elmondása szerint akkoriban mindenkit behívtak, de csak egy-két embert sikerült beszervezni, akiket nem egyszer magánéleti botlásukkal zsaroltak meg, de nem tagadja, hogy olyan is volt, aki a jobb pozíció reményében magától működött együtt (a megkérdezettek válaszai alapján hasonló, sok ismeretlenes egyenlet írható fel a többi egyház beépített embereivel kapcsolatban is).

„Volt olyan csoporttársam, akinek a viselkedéséről már a teológián messziről lehetet látni, hogy kerülni kell, nem velünk van. Később hamarabb előre tudott jutni a ranglétrán. De ez nem változtat azon, hogy mindenkit berendeltek, nem volt olyan püspök, aki ezt a meghívást megtagadhatta. Ezt eladni ügynökmúltként az egyházakra nézve sértőnek találom” – számolt be tapasztalatairól a Magyar Ortodox Egyházmegye lelkésze.

Igazság szerint a működtetők nevét már jó ideje meg lehet ismerni. De ugyan kinek mond bármit is egy rendőrszázados neve, még ha évtizedekig dolgozott is egyházi vonalon? Ahogy a poltikai megrendelők neve és szerepe is közismert.

De nem csak a moszkvai patriarchátushoz tartozó magyar ortodoxiát, hanem a történelmi egyházak mindegyikét jellemezte (és sokak szerint jellemzi ma is), hogy az egyházi ranglétrán felfelé haladva nagyobb eséllyel találkozhatunk egykori ügynökök nevével, akik így vagy úgy (önszántukból vagy felszólításra) jelentettek a hatalomnak.

Kiss-Rigó László katolikus püspök szerint „nyilvánvaló, hogy a kommunista diktatúra működésének embertelen bűneit, bűncselekményeit, eszközeit és módszereit a lehető legteljesebb mértékben fel kell tárni, meg kell ismerni mindenhol. A bűnösöket, felelősöket meg kell nevezni. Ez nem elsősorban a magyarországi történelmi egyházak, hanem az egész magyar társadalom gondja”.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye vezetője arról is beszámolt, hogy az egyházmegyét ért sérelmek és az ügynökmúlt tisztázására nemrég létrejött egy kutatócsoport, amely munkájának kutatási eredményeit publikálni fogják. „Mivel eddig mások kutatásai révén felelősök nevei még nem kerültek nyilvánosságra, mi a kutatást elsősorban feléjük irányítjuk. Akiket már név szerint ismerünk, azok nagy része már nem él. Akiket ma azonosítani tudunk, azokat megkérdezzük, és ha akarják, elmondhatják saját szempontjaikat. De nem mi fogjuk kezdeményezni kizárásukat a közéletből, vagy kedvezményeik megvonását. Ez utóbbi intézkedéseket jogosnak, sőt szükségesnek tartjuk, de ez nem a mi feladatunk.”

Hálóba gabalyodva

Az egyházi ügynökmúlt feltárását és tisztázását a magyarországi történelmi egyházak közül a Magyarországi Evangélikus Egyház kezdte el. 2005-ben hoztak létre tényfeltáró bizottságot, ennek eredményeiről többkötetes kiadványban számolnak be. A könyvsorozat első kötete Háló – Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról címmel, 2010-ben jelent meg. Az evangélikusoknál a 2012-es általános tisztújításon lép életbe az a zsinati határozat, amely szerint minden közép- és felsővezetői pozícióra jelölt személyt (tehát az esperes- és püspökjelölteket, felügyelőket), illetve a velük név- vagy vérrokonságban álló felmenőiket át kell világítani. A vezetőik körül kirobbant ügynökbotrányok idején a református és a katolikus egyház is belefogott hasonló kutatásba, ezek eredményeit azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

„Melldöngető dicsekvésre nekünk sincs okunk, mert mindez 15 évvel a rendszerváltás után történt. Bár 1990 után sokan sürgették, hogy egyházként mihamarabb nézzünk szembe a múlt e részével, 2005-ben mégis közvetlenül a Szakértő’90 ügynöklista nyilvánosságra kerülése gyorsította fel az addigi tétovázást” – mondta el a hvg.hu-nak Mirák Katalin történész, az evangélikus tényfeltáró bizottság elnöke, aki szerint „a nevek puszta közlésén túl a tényfeltárás valódi feladata a konkrét részletek és az egyes ügynöki tevékenységek közötti különbségek bemutatása lenne”. Mirák Katalin elmondta azt is, hogy bár az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) „nyomasztóan nagy mennyiségű hozzáférhető iratanyag” vár feldolgozásra, bizonyos iratfajták egyelőre hozzáférhetetlenek. A kutató szerint iratok híján sem a „szemét áruló spicli”, sem a „senkinek nem ártó, áldozat-ügynök” típusa, sem „a kettő között fellelhető széles tartomány nem tölthető ki valós tartalommal”. A források hiánya miatt számos ponton elakadhat a munka, erről több forrásunk, például Dienes Dénes, a református tényfeltáró bizottság történész munkatársa is beszámolt.

Ezek a problémák – például a 2036-ig titkosított, a III/III-as ügynökök nevét tartalmazó mágnesszalagok felvételeinek hozzáférhetetlensége – nehezítik a teljes igazság feltárását, ami pedig éppen azok miatt lenne fontos, akiknek a neve (akár csak nyilvántartásba vételük miatt) többször felmerült, bár konkrét jelentést nem tettek vagy erre utaló karton nem került még elő. „Fennáll a veszély, hogy a hiányos iratanyag alapján megrajzolt ügynökpályája is csonka és torz lesz. Olyan egyházi személyek neve pedig esetleg elő sem kerül, akikről az egyházi köztudat és emlékezet joggal feltételezi, hogy titkos kapcsolatban álltak a belüggyel” – számol be tapasztalatairól Mirák Katalin.

Mirák mindezzel együtt „hamisnak és félrevezetőnek” tartja azt az érvelést, amely szerint az ügynökkérdéssel nem kellene foglalkozni, mert az ma már senkit nem érdekel (ezt hagoztatta például egyöntetűen Medgyessy Péter egykori szocialista, és Boross Péter MDF-es volt kormányfő is), és különben is vannak ennél sokkal súlyosabb problémáink. „Egyházon belül ez semmiképpen nem lehet érvényes. Az egyháztörténet szövete olyan sűrű, a közelmúlt szálai a mai egyházi életet is alapjaiban meghatározzák, s az egyházban benne élő hívők élete oly mértékben összefügg a másikéval, hogy a múlt tisztázása nélkül nem lehet hiteles keresztyén életet élni”.

Ügynökök az egyházak élén

Az egyházi ügynökmúlt feltárása során mérföldkőnek számított Majsai Tamás Magyar Narancsban publikált listája, ez azonban nem érintette olyan mértékben az egyházak belső életét, mint a főként református ügynökmúlt feltárásában kulcsszerepet játszó, a Protestáns Tanulmányi Kör Théma (Teológiai élet ma) című lapjában közzétett írás, amelyben Kósa László történész kutatómunkájának eredményeképp egy terjedelmes lista található. Bár Kósa a kartonok típusát és az abban talált összes református egyházi személy nevét ismertette, kutatásának eredménye elsősorban azért korbácsolta fel a kedélyeket, mivel abban Bölcskei Gusztáv jelenlegi református püspök neve is előkerült – mondta el egy neve elhallgatását kérő református forrásunk. Bölcskei később ezzel kapcsolatban pert indított, amelynek ítélete kimondta, hogy ő maga beszervező munkát nem végzett, „így a BM III/III-as Csoportfőnökség és annak elődszerveinél hivatásos, nyílt vagy szigorúan titkos állományú tisztként szolgálatot nem teljesített, ezen szervek részére érdemi tevékenységet nem végzett, 1956-1957-ben karhatalmi alakulatban nem teljesített szolgálatot”. Bölcskei Gusztáv levele és a bírósági határozat szintén szerepel a Théma Egyesület különszámában.

„A rendszerváltozás óta nálunk is napirenden volt a kérdés, noha megoldás még nem született. A Református Zsinat létrehozta a Tényfeltáró Bizottságot, éppen azzal a céllal, hogy a hosszú ideje vajúdó kérdésben végre megoldás szülessen. Az elsődleges cél az alapos forrásfeltáró munka. Csak ez után következhet a teljes történelmi összefüggésben a nyilvános közreadás” – tájékoztatott Dienes Dénes.

A kisegyházakat sem kímélték

A hvg.hu az ügyben felkereste a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz), illetve a Hit Gyülekezetét is. Utóbbi 1980-ban kezdte meg tevékenységét és „az elejétől fogva védekeznie kellett az ügynöki behatolásokkal szemben. Számos kísérlet történt híveink zsarolására, megfélemlítésére. Jelenlegi információnk szerint, vezetői szinten nem sikerült hálózati személyt beépíteni sorainkba. Eddigi vizsgálataink, kutatásaink azt támasztják alá, hogy aktív, vezetőségi szinten tevékenykedő lelkész nem folytatott ügynöki munkát köreinkben. Azt viszont tapasztaltuk, hogy az ügynöki tevékenység a ’90-es években sem szűnt meg, az akkori behatolási kísérletek a Hit Gyülekezete szétverését, bomlasztását szolgálták” – közölte Szobota Zoltán, a Hit Gyülekezete sajtóirodájának munkatársa.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy bár fontosnak tartották, hogy mindenki megismerhesse azt, ami a magyarországi zsidóság életében történt a rendszerváltást megelőző időszakban, „nem tartjuk szükségesnek külön tényfeltáró bizottság létrehozását, mert szerintünk ezeket a kérdéseket történészeknek kell tisztázniuk. A magunk részéről minden szükséges engedélyt, hozzájárulást megadtunk, és megadunk ahhoz, hogy az 1990 előtti korszakot kutatók akadálytalanul hozzáférjenek az adatokhoz”. Feldmájer hangsúlyozta azt is: nem hagyható figyelmen kívül, hogy „a magyarországi zsidóságot nem csak mint egyházat helyezték felügyelet és nyomás alá, hanem egyúttal a kommunista uralom alatt látensen meglévő antiszemitizmus is fennállott”. Szerinte az Izrael állam létét helyeslőket (állítása szerint a magyarországi zsidóság jelentős részét) „Moszkva cionistáknak, egyúttal ellenségnek tekintette. Nem véletlen, hogy a zsidó személyekkel nem csak az egyházat felügyelő szervek, hanem egyéb részlegek is foglalkoztak az állambiztonsági szerveken belül”.

A hit próbája a titoktartás?

Állandó kérdés az is, hogy az egyházi ügynökmúlt tisztázása mennyiben az egyházak belügye és mennyiben tartozik a nyilvánosságra. Megszólalóink közül többen is beszámoltak arról, hogy alulról szerveződő egyházi közösségekben, illetve a történelmi egyházak megújulási mozgalmaiban nem volt ritka az sem, hogy egy-egy gyülekezeti tag megtérése jeleként beszámolt ügynökmúltjáról. Ezeket az eseteket szerintük el kell különíteni mind az egykori elhallgattatott, mind pedig a néma egyház típusától (tehát amikor már beszélhetne, de nem teszi), hiszen ilyenkor egyfajta, testvériességen és bűnbocsánaton alapuló, belső egyházi titoktartás érvényesül, amelynek szintén meghatározó szerepe lehet az egyházi és állami múlt összefonódásainak feldolgozásában.

Sokan vannak azon a véleményen, hogy éppen azért szükséges az egyházi ügynökmúltról beszélni „belülről”, hogy „a bűnös” és „az áldozat” hálózati személyek közötti különbség ne mosódjon el. Mirák Katalin szerint a közelmúltat a mindenkori államérdek ismeretében, elsősorban a gyülekezetek tagjainak tisztán látása érdekében érdemes nyilvánosságra hozni. „Hitet próbáló helyzet, amikor a hívő számára egyszer csak kiderül, hogy tisztelt és szeretett lelkésze egykor együttműködött a kommunista állambiztonsággal. A tisztázatlan múlt árnyai rávetülnek a mai kapcsolatokra is. Ezeket a történeteket nekünk magunknak kell feltárnunk, a direkt napi politikai folyamatoktól lehetőleg minél függetlenebbül.”

A feltáró munkát tovább nehezíti az a körülmény is, hogy az egyházak, vallási közösségek közvetlen felügyeletét az az Egyházügyi Hivatal látta el, ami nem csak buzgó megrendelője volt az állambiztonságnak, de maga is titkosszolgálati módszerekkel manipulálta a hívőket és papjaikat.