MTI Itthon

Navracsics őszre új választásokat vár

Ha június 7-én a választópolgárok ismét egyértelmű jelzést küldenek a kormánynak és a szocialistáknak, nemcsak az Európai Parlamentben tehetik jelentős erővé a Fideszt, hanem elérhetik azt is, hogy szeptemberben vagy októberben új választások legyenek - mondta Navracsics Tibor csütörtökön Szabadbattyánban.

MTI Itthon

Sólyom: Bajnai megválasztása alkotmányos

Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.

hvg.hu Videók

"A Szűzanya nevében, oszlassa fel magát a parlament" - videó

"Nem sün, disznó" - élcelődött a "rendőröknek látszó személyekről" Kondor Katalin, a Magyar Rádió egykori elnöke. A civilnek hirdetett, keddi tüntetetésen tiszteletét tette a szélsőjobbos szubkultúra. Ott volt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, de "civilként, a Magyar Gárda Egyesület elnökeként". A tüntetők síppal, dobbal, imával, szidalmakkal várták a csodát, a parlament önfeloszlatását. A csoda elmaradt. Helyette könnygáz és oszlatás.

MTI Itthon

Mádl aláírt. Előrehozott választást követelnek

Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli 56 közéleti személyiség. A dokumentum aláírói között van Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke és Zlinszky János, az Alkotmánybíróság egykori tagja.

MTI Itthon

SZDSZ: ha az MSZP nem támogatja Bajnait, jöhet a választás

Ha a vasárnapi MSZP kongresszuson a szocialisták mégsem támogatják Bajnai Gordont és miniszterelnök-jelöltként kidolgozott programját, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz - közölte Kovács Kálmán szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Fodor: a szakértői kormány adja a legtöbb lehetőséget

A szabad demokraták elnöke szerint az előre hozott választások mellett ugyanúgy hitelesen és tisztességgel lehet érvelni, mint a szakértői válságkezelői kormány létrejötte mellett, de ők azt utóbbi lehetőséget javasolják a párt országos tanácsának.

hvg.hu Itthon

Sólyom nehezíti az új kormány indulását

Sólyom László bejelentette, hogy az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak a jelenlegi politikai helyzetben, konstruktív bizalmatlansági indítvány szerinte a "legkevésbé demokratikus" eszköz. A hvg.hu által megkérdezett politikai elemző szerint ha létrejön egy új kormány, akkor azt a Sólyom- nyilatkozat politikailag már előzetesen meggyengítheti.

MTI/hvg.hu Itthon

Sólyom előrehozott választást szeretne

Csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában. Az MSZP szerint Sólyom direkt politizál.

Itthon

A többség szerint kell a megszorítás

A megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van a megszorításokra - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertetett.

Itthon

Kormányváltás vagy előrehozott választás

Hiába szaglik, nem oszlik. Ez a summázata annak a helyzetnek, hogy ha az MSZP új kormányfőjelöltje élvezi a képviselők legalább felének támogatását, akkor a parlament nem oszlatja fel magát. Noha egyre többen, s nem csak a Fidesz-táborból, tartják megoldásnak az előrehozott választást, nemzetközi példák azt mutatják, éppen a kormánypártok reménytelensége tartósítja leginkább a „régi felállást”.

MTI Itthon

Ujhelyi "életveszélyesnek" tartja az előrehozott választásokat

Ujhelyi István szerint "életveszélyes" lenne előre hozott országgyűlési választásokat tartani, ugyanis - mint az MSZP alelnöke kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában mondta - nagy valószínűséggel az a Fidesz nyerne, amelynek nem ismert a válságkezelő programja.

1 2 3 4 5
A kínai hivatalnokok felelőssége a világjárványért

A kínai hivatalnokok felelőssége a világjárványért

A hónap, amikor a koronavírus lenullázta a naptárunkat

A hónap, amikor a koronavírus lenullázta a naptárunkat

Több tízezer milliárd forintra lenne szükség, hogy ne omoljon össze a világ légi közlekedése

Több tízezer milliárd forintra lenne szükség, hogy ne omoljon össze a világ légi közlekedése

Gyanús az oroszok nagyvonalúsága az USA-val szemben

Gyanús az oroszok nagyvonalúsága az USA-val szemben

Lövéseket adott le, nekiment egy német óceánjárónak, majd elsüllyedt egy venezuelai hadihajó

Lövéseket adott le, nekiment egy német óceánjárónak, majd elsüllyedt egy venezuelai hadihajó

Tovább gyengült a forint

Tovább gyengült a forint

Világháborús bomba miatt részben kiürítettek egy koronavírusos betegeket is kezelő kórházat Németországban

Világháborús bomba miatt részben kiürítettek egy koronavírusos betegeket is kezelő kórházat Németországban

Szél Bernadett a Home office-ban: "Borzasztóan hiányzik a templomba járás"

Szél Bernadett a Home office-ban: "Borzasztóan hiányzik a templomba járás"

A címlapról ajánljuk