Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elektor

Nagy Gábor Világ

Érti az amerikai választási rendszert? Itt mindent megtudhat róla

A demokrácia egyik mintaországának tartott Egyesült Államokban nem közvetlenül választják az elnököt, hanem úgynevezett elektorokra szavaznak. Az alapító atyák célja ezzel az volt, hogy középutat találjanak a befolyásolható tömegekre és a klikkesedésre hajlamos törvényhozásra hagyott döntési lehetőség között. Az is vezette őket, hogy az államok lakossága közti eltéréseket némiképp ellensúlyozzák, s ezzel növeljék a kisebbek beleszólását. Ezért került bele az alkotmányba az elektori kollégium, amelynek annyi tagja van, mint az egyes szövetségi államok között lakosságarányosan felosztott képviselőháznak, valamint a minden államnak két helyet adó szenátusnak összesen.

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

A címlapról ajánljuk