18 ezer tehénnel végzett egy robbanás és az azt követő tűz egy texasi farmon
A robbanásban egy ember is súlyosan megsérült.
A robbanásban egy ember is súlyosan megsérült.
A turisztikai minisztérium szerint akár egy ötven méter mély szakadékba is zuhanhattak.
Egy merénylő Tel-Avivban turistacsoportot gázolt el, egy másik a megszállt Ciszjordániában kezdett lövöldözni.
Bangó Mária Csöngedmajorról tűnt el, a holttestét Gősfánál találták meg.
Nem csillapodnak az Egyesült Államokban le-lecsapó viharok.
Egy kicsivel kevesebben halnak meg évente az utakon, mint a koronavírus előtt.
A legtöbb áldozat Közép- és Dél-Amerikából érkezett, 28-an például guatemalaiak voltak.
Mississippi szükségállapotot hirdetett.
A városban pincékben bujkálnak a még mindig ott lévő civilek, az ukrán hatóságok nagyon nehezen tudnak velük kapcsolatba lépni.
Agnes Lassalle-t egy diákja késelte halálra.
A két kisgép Róma mellett zuhant le, az egyik lakóházakra. Mindkét gép pilótája életét vesztette a szerencsétlenségben.
A két férfi elosztotta egymás között a százezer forintot. Elítélte őket a bíróság.
Az egyik áldozat hozzátartozói panaszt tettek a nyomozás lezárása miatt, az ügyészség pedig nekik adott igazat.
A hatóságok beszámolója szerint az elhunytak között van 19 kiskorú is.
Két autó ütközött össze Tab és Lulla között, egyelőre nem tudni, miért történt a baleset.
Az esőzéseknek pedig nincs vége, több, a brazil karneválra érkező turista is csapdába esett.
A Wagner-csoporthoz besorozott orosz börtönviseltek akár fele is életét veszthette a részleges mozgósítás bevezetése óta.
Ez a legsúlyosabb természeti katasztrófa Törökországban az 1939-es erzincani földrengés óta.
A nő férjét súlyos égési sérülésekkel vitték kórházba.
A jelenlegi adatok szerint Törökországban 912-en, Szíriában pedig 380-nál is többen haltak meg.